DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Száraz versenyben bízik a Williams

Valtteri Bottas a hatodik, Felipe Massa a kilencedik helyet szerezte meg a vasárnapi Belga Nagydíj rajtrácsára.

A változékony időjárásban zajló időmérő edzés nem volt ideális az FW36 számára és a pilótákat a Q3-ban a forgalom akadályozta, ezért nem tudták a maximális teljesítményt kihozni autójukból.

"Az utolsó szabadedzés, ahol az első helyen végeztem, mutatja, hogy nagyon erős autóval rendelkezünk száraz pályán, de az esős időben több autónak is lehetősége volt felzárkóznia ránk és sajnos nem végeztünk a mai időmérő edzésen olyan előkelő helyen, mint szerettük volna" - mondta el Bottas. "A felvezető körömben gumihőmérsékletet veszítettem a forgalom miatt, ez pedig kritikus volt számunkra és az utolsó köröm ezért sokkal trükkösebb volt és az időmérő edzés során a második szektorban hátrányba kerültünk. Az esőben mutatott sebességünk sokat javult a szezon eleje óta és a hatodik még így is jó rajtpozíciót. Még sok a munka holnapra és ha száraz verseny lesz, akkor jó esélyünk van arra, hogy megszorongassuk a Ferrarit és a Red Bullt."




"Az eső nagyon trükkös volt ma és nem tudtuk megmutatni valódi sebességünket" - tette hozzá Massa. "Erősnek tűntünk a Q1-ben és a Q2-ben, de a Q3-ban forgalomba kerültem a felvezető körömben és ezért nem sikerült a gumikat megfelelően felmelegíteni, gyors körömben nem sikerült így az autóból a teljes teljesítményt kihozni. Habár a pálya száradt és gyorsult a Q3-ban, lassabb voltam, mint a Q2-ben, ez mutatja, hogy lehettem volna gyorsabb is, ha a kör rendesen összeáll. Holnap egy újabb nap lesz, remélhetőleg olyan sebességet tudunk mutatni, amellyel előrébb léphetünk a mezőnyben."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: