DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Newey aggódik a fiatal versenyzők iskolái miatt

A Red Bull technikai zsenije, Adrian Newey elmondása szerint aggódik a fiatal versenyzőkért - és nem csak a pályán történő dolgok miatt.

Max Verstappen szerződésének bejelentését követően ismét fellángolt a vita a Formula-1-ben a fiatal versenyzőkkel kapcsolatban. Ebbe a diskurzusba szállt be Adrian Newey, aki másokkal ellentétben nem a pályán történő dolgokat, a vezetési rutin hiányát emelte ki, hanem azon aggodalmaskodik, hogy mi történik a pályán kívül, milyen jövő várhat ezekre a fiatalokra, ha versenyzőként elbuknak.



 



 

"Sok gokarttal és kezdő formulaautóval versenyző fiatal pilóta egyszerűen nem jár iskolába" - mondta Newey Belgiumban. "Egyáltalán nem járnak. A szülők azzal mentegetik őket, hogy magántanáraik vannak, de sok esetben, persze nem az összesben, ez csúsztatás" - mondta Newey, aki nem tudja, hogy milyen eredményekkel végezhetik majd el iskoláikat ezek a fiatalok:



 

"Ez idő alatt nem járnak iskolába, nem kapnak rendes oktatást, az pedig egy más kérdés, hogy utána mi történik majd velük. Ezzel a dologgal az autóversenyzésnek foglalkoznia kell, én személy szerint úgy vélem, hogy felelőtlenség ezt megengedni."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: