DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Veszélyben a Lotus és a Toro Rosso pilótái

A Lotus és a Toro Rosso két-két versenyzője már elérte a kritikus ötös számot az elhasznált erőforrás-egységeket tekintve.

Az egy szezonban felhasználható motorokra vonatkozó szabályt az idei szezonban a turbók és az összetettebb energia-visszanyerő rendszerek érkezésével alaposan átalakították: az erőforrásokat alkotóelemenként kezelik, mindegyik elemből összesen ötöt használhat el egy-egy versenyző. Ha valamiből be kell építeni a hatodikat, tízhelyes rajtbüntetést kap a pilóta, míg egy újabb hatodik elemért már csak öthelyest, az első "hetedikért" viszont megint tízet.



 



 

A statisztikákat áttekintve azt láthatjuk, hogy a Lotus és a Toro Rosso pilótái állnak a legrosszabbul, hiszen ők négyen érték már el legalább egy elemből a kritikus ötös számot. Rajtuk kívül hasonlóan rossz a helyzete Sebastian Vettelnek, akire a tervek szerint még egy motorcsere vár, ami az alábbi statisztikában egyelőre nem szerepel. A két bajnokesélyes szinte hajszálra ugyanott tart, így egyelőre nem valószínű, hogy ilyen büntetések befolyásolnák a világbajnoki cím sorsát.



 

    ICE TC MGU-K MGU-H ES CE
S. Vettel Red Bull 4 4 4 4 2 4
D. Ricciardo Red Bull 4 3 4 3 2 3
L. Hamilton Mercedes 3 3 3 3 3 3
N. Rosberg Mercedes 3 3 3 3 2 3
F. Alonso Ferrari 3 3 3 3 3 4
K. Raikkönen Ferrari 3 3 3 4 4 3
R. Grosjean Lotus 4 5 4 4 2 3
P. Maldonado Lotus 5 5 5 5 3 3
J. Button McLaren 3 3 3 3 3 3
K. Magnussen McLaren 3 3 3 3 3 3
N. Hülkenberg Force India 3 3 3 3 2 2
S. Perez Force India 3 3 3 3 2 2
A. Sutil Sauber 4 4 4 4 4 3
E. Gutierrez Sauber 3 3 3 3 3 4
J. Vergne Toro Rosso 4 4 5 4 3 3
D. Kvjat Toro Rosso 5 4 5 4 3 3
F. Massa Williams 3 3 3 3 2 3
V. Bottas Williams 3 3 3 3 3 2
J. Bianchi Marussia 4 4 3 4 2 4
M. Chilton Marussia 4 4 4 4 3 4
Lotterer / Kobayashi Caterham 3 3 3 3 3 4
M. Ericsson Caterham 4 4 3 3 2 3



 

A rövidítések feloldása

ICE = belsőégésű motor TC = turbófeltöltő MGU-K = kinetikus energiavisszanyerő-rendszer MGU-H = hőenergiavisszanyerő-rendszer ES = energiacella

CE = vezérlő elektronika

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: