DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Beugró: A szezon közben érkezők ritkán teljesítenek jól

Az elmúlt öt esztendőben összesen 14 versenyző csatlakozott a mezőnyhöz idény közben, ám ezek a hosszabb-rövidebb beugrások ritkán voltak sikeresek.

Ismételten nem telik el úgy F1-es szezon, hogy az első futamtól az utolsóig minden versenyen ugyanaz a két pilóta szerepeljen az összes csapatnál - erre utoljára 2008-ban volt példa, bár a mezőny akkor is változott a Super Aguri megszűnésével, de tény, hogy beugró versenyző egy sem volt. Azóta összesen 14 pilóta csatlakozott a mezőnyhöz szezon közben egy vagy több futam erejéig, ám ez az esetek többségében nem bizonyult sikertörténetnek - nagy kérdés, hogy Andre Lotterer, akinek esélyeivel itt foglalkozunk, melyik tábort erősíti majd.



 

2009-ben nem kevesebb mint öt új név érkezett a mezőnybe szezon közben. A két nyolcadik helyet szerző Sebastien Bourdais-nak kilenc futam után köszönte meg szolgálatait a Toro Rosso, majd egy versennyel később Nelson Piquet-t is elküldte a Renault. Előbbi helyére Jaime Alguersuari, míg utóbbiéra Romain Grosjean érkezett. A két bemutatkozás kissé ellentétes volt, hiszen míg Grosjean leszerepelt, kis híján tönkretette versenyzői karrierjét, és csak rögös úton tudott visszatalálni a Formula-1-be, addig Alguersuari számára igen hasznos tapasztalatnak bizonyult a beugrás.



 



 

A Ferrari Felipe Massa hungaroringi balesete miatt kényszerült változtatásra. Miután Michael Schumacher nyaksérülése miatt nem tudta vállalni a helyettesítést, először Luca Badoerre esett a Scuderia választása, ám a Maranellót régóta szolgáló tesztpilóta az évtized talán leggyengébb F1-es teljesítményét produkálta, így két futam után elköszöntek tőle. Mentségére szóljon, hogy a helyére érkező Fisichella sem szerzett pontot a Ferrariba átülve, pedig előtte nem sokon múlott, hogy megnyerje a Belga Nagydíjat a Force Indiával.



 

Fisichella pótlására a Force India Vitantonio Liuzzit szemelte ki, aki első versenyén, Monzában simán jutott a Q3-ba a pályán igen erősnek bizonyuló Force Indiával, és garantáltan pontot szerzett volna, ha az autója nem adja meg magát. A pontszerzés később sem jött össze neki - ahogy csapattársának, Sutilnak sem -, de teljesítménye elég biztató volt ahhoz, hogy a Force India még egy évre megtartsa. Az egyetlen, aki az év beugrói közül a legjobb nyolc közt tudott zárni egy futamot, a Toyota története utolsó két versenyére Glock sérülése miatt beszálló Kobayashi volt, aki Brazíliában nagyot küzdött Buttonnal, az idényzárón pedig hatodik lett, s ezzel letette névjegyét az F1-ben.



 



 

2010-ben három versenyző érkezett a szezon közben, közülük ketten, Christian Klien és a korábban már a Super Agurihoz és a Spykerhez is beugró Sakon Yamamoto a Hispaniába ülhetett be, mely egyértelműen a mezőny leggyengébb autója volt, így nem is volt esélyük különösebben felhívni magukra a figyelmet. Nick Heidfeld sem tudott varázsolni a Sauberrel, de legalább kétszer pontot tudott szerezni - összesen hat egységet gyűjtött öt futam alatt, épp annyit, mint elődje, Pedro de la Rosa tizenhárom versenyen.



 

A következő idény első beugrója épp az említett de la Rosa volt, aki a monacói időmérőn komoly balesetet szenvedő Sergio Perezt helyettesítette volt csapatánál, a Saubernél. A spanyol helytállt a rettenetesen nehéz körülmények közt, egy ideig pontszerző helyen haladt, de végül csak a 12. helyen intették le. A következő csatlakozó Daniel Ricciardo volt, aki Narain Karthikeyan elküldését követően a Hispaniánál kapott egy fél tanulóévet, s az ekkor szerzett tapasztalat később a Red Bullhoz kerülésében is közrejátszott.



 



 

Egy futammal később, Németországban az előző szezon első felét a Hispaniánál teljesítő Karun Chandhok kapott egy egyszer beugrási lehetőséget a Team Lotustól Jarno Trulli helyén, csapattársa, Kovalainen teljesítményét természetesen meg sem tudta közelíteni. Egy másik volt hispaniás, Bruno Senna Nick Heidfeld eredetileg Robert Kubicának szánt Lotus Renault-ját kapta meg az utolsó nyolc futamra, de egy (rossz rajttal semmissé tett) kiváló időmérőnél és egy egészen jól sikerült monzai versenynél többre nem futotta neki.



 

A 2012-es szezonban mindössze egy versenyen történt változás, a belgiumi rajtbaleset miatt eltiltott Romain Grosjean helyét Jerome d"™Ambrosio vette át a Lotusnál, ám az időmérőn a kiscsapatok versenyzői közül csak egyet tudott megelőzni - másnap pedig egyet sem. Lotterert megelőzően az utolsó beugró Heikki Kovalainen volt, akit azt követően szemelt ki a Lotus a tavalyi év utolsó két versenyére, a hátfájással küzdő Kimi Raikkönen helyettesítésére, hogy Michael Schumacher nem vállalta a szereplést, az újonc Davide Valsecchinek pedig nem mertek lehetőséget adni. Kovalainen nem tudott élni a nagy eséllyel, mindkét versenyt a 14. helyen zárta, s valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy a várakozásokkal ellentétben idén nem jutott F1-es üléshez.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: