"Sosem találkozhattam Jim Clarkkal, amit mindig is nagyon bántam" - írja Fittipaldi a bejegyzésben. "Mindössze 32 éves volt, amikor egy hockenheimi F2-es versenyen életét vesztette 1968-ban, egy évvel azelőtt, hogy én először Európába utaztam volna. Már a hatvanas évek elején felfigyeltem rá, 1960-ban mutatkozott be, majd 1962-ben kezdett versenyeket nyerni. Wilson bátyámmal, valamint barátainkkal, Carlos Pacéval és Luis Buenóval nagyon izgatottak voltunk, hogy ez a tehetséges fiatal skót megérkezett a versenyzés világába."
"Emlékszem, hogy amikor Jim 1962-ben a spái Belga Nagydíjon megnyerte első versenyét, izgatottan hívtam fel rá apám figyelmét. Ezúttal megcserélődtek a szerepek, öt évvel korábban ő mutatta be nekem Juan Manuel Fangiót. Jim túlságosan rövidre sikerült karrierje során két világbajnoki címet nyert 1963-ban és 1965-ben, s mind a 72 futamát a Lotusnál teljesítette. De mégis messze a legbeszédesebb statisztika vele kapcsolatban, hogy míg 25 futamot nyert, második csak egyetlenegyszer lett. Azaz ha a Lotus egyben maradt, szinte mindig nyert vele."
Clark 1968 tavaszán halálos balesetet szenvedett Hockenheimben, Fittipaldi pedig két évre rá érkezett meg a Lotushoz. Elmondása szerint a tragédia sebeit még mindig magán viselte a csapat, ráadásul 1970-ben ismét szembe kellett nézniük ezzel: "Jim halálát követően két évvel mutatkoztam be a Lotusnál. Colin Chapman csapatfőnök és emberei, ha már nem is gyászoltak, mindenesetre még mindig dühösek voltak barátjuk, kollégájuk halála miatt. Hogy őszinte legyek, Colin ritkán beszélt Jimről. Azt hiszem, nem is tudott volna, hiszen roppantul közel álltak egymáshoz."
"Jochen Rindthez is nagyon közel volt, aki 1970-ben Monzában halt meg egy Lotusban ülve. Colin ezt a tragédiát is nagyon rosszul viselte. Ezért valamikor 1972-ben, amikor úton voltam afelé, hogy bajnoki címet szerezzek a Lotusszal, s amikor Colin és én elkezdtünk jó barátságba kerülni, egyszer megfogta a karom, a szemembe nézett, és így szólt: Emerson, kedvellek, jó srác vagy. De nem akarok túl közel kerülni hozzád, mert..."
"A hangja pedig elcsuklott. Nem kellett befejeznie a mondatot, de tudtam, mire gondol."
