DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Mercedes: Még nem lefutott a bajnokság

A 2014-es világbajnokság 12. versenyének a Circuit de Spa-Francorchamps pálya ad otthont, a hétvégén a Belga Nagydíjra kerül sor.

"A nyári szünet jó esély volt a pihenésre és visszaemlékezni a hihetetlen szezonkezdetre" - mondta el Hamilton a Magyar Nagydíj óta eltelt időszakról. "De már nagyon várom, hogy újra visszaülhessek az autóba és újra a bajnoki címért harcolhassak. Volt néhány nehéz hétvégém a szezon első felében, de egy kis szerencsével a legutóbbi versenyen, a Hungaroringen sikerült az első körben elkerülnöm a falat, remélhetőleg ez egy jelzés arra, hogy szerencsém megfordult. Néhány pozitívummal távozhattunk a szezon első 11 versenyéről, de a csapat és én is mindig többet akarunk és tudjuk, képesek vagyunk is rá. A cél, hogy magunk mögött hagyjuk a nehéz hétvégéket és innentől kezdve csak jó történjen velünk. Szeretek Spában vezetni, így kevés hely lenne jobb a folytatásra. Jó eredményt értem el itt 2008-ban, valamint első látogatásomkor ezen a pályán jelenlegi csapatommal és természetesen 2010-ben, amikor győztem. Nem sikerült annyiszor győznöm itt, mint szerettem volna, de ez a győzelem különleges volt, így szeretném a győzelmek számát gyarapítani, ez a cél a hétvégén."




"Jó a nyári szünet után újra dolgozni és látni, hogy mindenki felfrissült és készen áll a szezonból hátralévő hónapokra" - tette hozzá Rosberg. "A legutóbbi verseny nem úgy alakult, ahogyan vártam, miután pole pozíciót szereztem egy nappal korábban, de sikerült világbajnoki első helyemet érintetlenül hagyni és a következő helyszín jó arra, hogy hozzákezdjünk az év következő szakaszához. Habár nagyszerűen kezdtünk, jó eredményeket értünk el, a legutóbbi verseny megmutatta, a többi csapat sincs túl messze. A Formula-1-ben nem engedheted meg, hogy bármilyen előny is kicsússzon a kezed közül, tudom, hogy a csapat és én is keményebben fogunk a javuláson dolgozni és azon, hogy megtartsuk pozíciónkat a szezon végég. Ezen felül a Lewis-zal folytatott harc egész évben nagyon szoros - és talán az utolsó versenyig tart majd -, így minden egyes pont fontos lehet a végelszámoláskor. A következő futam Belgiumban lesz, amely az egyik leglátványosabb versenye az évnek. A pálya szinte irreális és véleményem szerint minden pilóta nagyon várja. Az itt elért eredményeim nem annyira jók, mint más pályákon, de szeretnék ezen változtatni és stílusosan folytatni a szezont!"

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: