DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Boullier ismételten versenyzőit dicsérte

Bár a szezon nem a várakozásoknak megfelelően alakul, pilótáira nincs oka panaszkodni a McLarennek.

Nagyszerűen indult, de nehezen folytatódott a 2014-es szezon a McLaren számára, hiszen az idénynyitón szerzett kettős dobogót azóta sem sikerült szimpla formában sem megismételni, s a wokingiak a tavalyi év után ismét a bajnokság ötödik helyéért kénytelenek küzdeni. A csapatfőnök, Eric Boullier ennek ellenére bízik az erős folytatásban, s abban, hogy versenyzői továbbra is olyan remek formát mutatnak, mint az eddigiekben:



 

"A szezon első fele ígéretes dolgokat és csalódást is hozott, de mindemellett Jenson és Kevin egyaránt teljesített néhány különösen jó versenyt, nagyon keveset hibáztak, és mindig kihozták a maximumot a csomagból" - dicsérte Boullier pilótáit. "A csapat pedig a gyárban és a pályán is keményen dolgozott azért, hogy javítsuk a teljesítményt, aminek most kezdjük látni az eredményét."



 



 

A francia csapatvezető úgy érzi, legközelebb csak Szingapúrban kaphatnak képet a csapat fejlődéséről: "Spában és Monzában minden csapat egyedi leszorítócsomagot használ, szóval csak akkor kaphatunk tisztább képet az előrelépésekről, amikor Szingapúrban visszatérünk a konvencionálisabb beállításokhoz. De azt hiszem, megvan az okunk, arra, hogy optimisták legyünk. A szervezeti átalakításoknak, amiket a szezon során bevezettünk, időre volt szüksége, de azt hiszem, egyértelműen javulást láthatunk az utolsó nyolc versenyen."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: