DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Mallya: A magyar kudarc egyszeri alkalom volt

A középmezőny legmeggyőzőbb csapata, a Force India idei legrosszabb versenyét teljesítette a nyári szünet előtt a Hungaroringen: mindkét autójuk kiesett. Az alakulat főnöke szerint ez nem következhet be újból, főleg nem azon a pályán, ahol az istálló történetének legjobb eredményét szerezte.

"Magyarországig minden futamon pontot szereztünk, ezért nagy volt az esély, hogy egyszer egy szerencsétlen hétvége is közbejön. Remélem, ezzel ennyi is volt a balszerencséből" - mondta az indiai milliárdos, Vijay Mallya. "Nagy esélyünk volt, hogy értékes pontokkal távozunk, ezért elvesztegetett lehetőség lett belőle, de utána mindkét versenyző odajött hozzám, és bocsánatot kértek. Checo balszerencsés volt, ugyanaz történt vele, mint Vettellel, aki megúszta a dolgot."

 

"Elégedett vagyok, hogy az ötödik helyen érkeztünk a nyári szünethez. Ez az a hely, amit megérdemeltünk a szezonnak ezen szakaszában. A negyedik sincsen messze, 38 pont választja el a negyedik és hatodik helyezettet" - hívta fel a figyelmet Mallya, aki nagy fába vágná a fejszéjét: a konstruktőri negyedik pozícióban ugyanis az utolsó futamokon szárnyaló Williams áll. "Egyetlenegy verseny is megváltoztathat mindent, főleg az utolsó, a dupla pontos."

 



Hétvégén a belgiumi Spába érkezik a mezőny, ahol a Force India 2009-ben története legjobb versenyét produkálta. Giancarlo Fisichella rajtelsőséget szerzett úgy, hogy a csapat azelőtt a Q3-ba is csak elvétve jutott be, a futamon egyedül Kimi Raikkönen tudta maga mögé utasítani. Elképesztő, de ezek voltak az akkor kétéves csapat történetének első pontjai.

 

"Az idő gyorsan telik, de azóta a csapat csak erősebb lett. Ez volt a nagy áttörés pillanata, amikor az emberek felálltak, és elkezdtek komolyan venni minket" - elemezte a belga verseny utóhatását Mallya. "Büszke vagyok arra, ahol most tartunk, és úgy érzem, az utolsó nyolc futamon lesz még nagy lehetőségünk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: