DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ez lehet a Caterham új orrkúpja?

Beigazolódni látszanak azok a sejtések, melyek szerint a Caterham a Belga Nagydíjtól lecseréli szokatlan kinézetű orrkúpját - a fejlesztési csomagjuk azonban nem merül ki ennyiben.

A csapat nemrég vezetőségváltáson esett át, az átszervezett alakulat pedig hamar le akarta tenni a névjegyét az új autón - az idei szokatlan orrkialakítások közül az övéjük láttán vonták fel legtöbben a szemöldöküket, ám a helyettes csapatvezető, Manfredi Ravetto szerint azt a Hungaroringen láthattuk utoljára.

 

"Az új orrkúp is része annak a frissítési csomagnak, amelyet Spába viszünk. Ezzel próbáljuk jelezni, hogy annak ellenére is a teljesítményünk javításán fáradozunk, hogy az átszervezések miatt nehéz időket élünk meg. A belgiumi változások valójában csak a kezdetet jelentik - a lényeg még csak ezután jön" - jelentette ki a szakember.

 



Eközben az olasz Omnicorse már egy oldalnézetből készült képet is közzétett, azt állítva, hogy ez lesz a Caterham orrkúpja. Ennek kialakítása valóban sokkal konvencionálisabbnak tűnik, mint a közvélemény által csak "aliennek" nevezett előzőé.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: