DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

De Silvestro és az F1-es bemutatkozás: ""Itt az idő"

A Sauber kötelékébe tartozó svájci Simona de Silvestro kimondta: jó esélye van annak, hogy 2015-ben bemutatkozhat a Formula-1-ben.

A svájci Simona de Silvestro, aki 2010 és 2013 közt az IndyCarban versenyzett, és dobogóra is állhatott (első női versenyzőként Houstonban), az idei évben került kapcsolatba a Sauberrel, akik több tesztet is szerveztek neki az istálló korábbi, C31-es autójával. De Silvestro Fioranóban és Valenciában nem titkoltan az F1-es szereplésre készült, s immár azt is leszögezte, hogy úgy érzi, készen áll rá, sőt komoly esélyt is lát a 2015-ös bemutatkozásra.



 



 

"Ha mindent jól csinálok, jó esély van a dologra" - mondta a fiatal hölgyversenyző az F1 Racingnek. "Úgy érzem, hogy itt az idő, nem is léptem volna meg ezt, ha nem éreztem volna helyesnek, vagy ha ez nem lett volna egy jó lehetőség. Ezért is éreztem normális dolognak Fioranót, nem voltam extrém módon ideges."



 

"Számomra az a legfontosabb, hogy a versenyzésre koncentráljak, mert végül is ez alapján ítélnek meg az emberek, akár fiú vagy, akár lány. Amikor felvesszük a sisakot, mind egyformák vagyunk. Versenyzők vagyunk, próbáljuk a lehető legjobb munkát végezni, amit csak végezhetünk egy versenyautóban. Mindig is ez

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: