DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Grosjean: Ezért nem buliztam soha Raikkönennel...

Az angol F1Racingnél már hagyomány, hogy minden hónapban egy F1-es személy elé terítik a rajongók által beküldött kérdéseket. Most Romain Grosjeanon van a sor, aki az interjú első részében beszélt Fernando Alonsóról és a MotoGP-ről, de emellett elárulta, hogy miért nem ment el soha italozni Kimi Raikkönennel, és azt is, hogy beülne-e egy fuvarra Pastor Maldonado mellé.

 

 

Korábban sokat baleseteztél a rajtoknál - mi volt ennek az oka?

Jeremy Penston, Nagy-Britannia

 

Hát, igazán köszönöm ezt a kérdést, Jeremy. Persze ma már minden rendben, viccelődhetek ezzel. Eleinte azért voltak baleseteim, mert rosszul csináltam bizonyos dolgokat. 2012-ben jól kezdtem a szezont, dobogón álltam Bahreinben, második voltam Kanadában, majd pedig közel kerültem a győzelemhez az Európa Nagydíjon. Onnantól kezdve csak az volt a célom, hogy győzzek. És ha gyorsabban haladunk, mint ahogy a zene szól, akkor kiesünk a ritmusból. Az pedig csak ezredmásodperceken múlik, hogy egy rajtnál a helyes vagy a helytelen döntést hozzuk-e meg. Ennyi az egész.

 

Nyerhetsz versenyt idén?

Marcin Sygut, Lengyelország

 

Bárcsak nyerhetnék. Az erőviszonyokat nézve nagyon nehéz lenne, mert a Mercedes sokkal előttünk jár. Ám ha nem hinnénk abban, hogy esély nyílhat előttünk, akkor nem is lenne értelme versenyeznünk.

 

Ha az út szélén stoppolnál, be mernél ülni Pastor Maldonado mellé?

Richard Mosley, Brazília

 

Be bizony. Semmi bajom azzal, ahogy vezet.

 



Korábbi bankárként tudnál nekem tanácsot adni, hogy milyen piacokra érdemes most befektetni?

Matt Dowland, Nagy-Britannia

 

Nem rendelkezek olyan tudással, hogy ebben tanácsot nyújthassak, de nagyszerű tapasztalat volt számomra bankban dolgozni. Élveztem az ott töltött időt. 2009-ben vettem néhány részvényt az Apple-ből, és elég jól jöttem ki belőle.

 

Kedves Romain, hiányolod-e Andy Bandet? Én nagyon! Sok szerencsét a következő hétvégén. Andy édesanyja.

Margaret Band, Nagy-Britannia

 

Igen, hiányzik. Ő volt az első számú szerelőm, de immár Ausztráliában él. Jó volt őt újra látni Melbourne-ben, barátok vagyunk. Emlékszem, hogy a karjaiba ugrottam, miután második helyen végeztem Kanadában 2012-ben. Ha jól tudom, mostanra szakított a versenyzéssel. Gyerekük született, így most vele van elfoglalva.

 

Hiszel benne, hogy idén megkapod a teljes fizetésed?

Mark Williams, Kanada

 

Remélem, elvégre nekem is pénzre van szükségem a megélhetéshez. Nem hiszem, hogy problémáink lennének ezen a fronton, de köszönöm kérdésed.

 

Fernando Alonso kemény csapattárs tud lenni. Milyen tapasztalatod volt mellette 2009-ben újoncként?

Sam Haywood, Nagy-Britannia

 

Nagyszerű volt, jó barátok vagyunk. Ő egy elképesztő versenyző, ezért hasznos volt számomra, hogy mellette lehettem. Nehéz időszak is volt, mivel az év végén nem tartott meg a csapat. Persze mindig nehéz összevetni valakit egy ilyen kiváló versenyzővel, de nem voltam olyan nagyon lemaradva tőle. Jól jött számomra az együtt töltött idő, sokat tanultam.

 

 

Mindig örömmel figyelem a mosolyodat, de nem aggasztanak most a Lotus problémái?

Stefan Czajkowski, Nagy-Britannia

 

Nem hiszen, hogy problémáknak kell ezeket neveznünk, de kétségtelen, hogy nem volt jó érzés így kezdeni a szezont. Frusztrált a helyzet, és idő kellett, hogy megbarátkozzunk a gondolattal. Ekkor azonban felismertük, hogy ez is egy remek kihívás. Próbálom visszajuttatni a csapatot az őket megillető szintre, és eközben élvezni tudtam a barcelonai időmérőn megszerzett 5. rajthelyet. Várnak azonban még ránk olyan versenyek, amelyek nehezebbek lesznek. De ha megnézzük, hogy a szezonelőtti helyzetünkhöz képest hol állunk, biztatónak tűnnek a dolgok.

 

Megtanítasz nekem egy receptet?

Brendan Ungoed-Thomas, Nagy-Britannia

 

Ez érdekes kérdés, szeretek főzni. Nehéz így elmondani egy receptet, de mivel Angliában élek, szeretem zöldborsós mentalevessel kezdeni. Mindig ezt főzöm, amikor francia barátaim látogatnak meg. Ezzel köszöntöm őket Nagy-Britanniában.

 

F1Racing: A főzés az egyik szenvedélyed. Ugye tagja vagy a Toques Blanches Lyonnaises-nek is [ami híres francia séfek egy szövetsége]?

 

Igen, sok séffel nagyon jó viszonyt ápolok. Kanadában is ismerem Olivier Perret szakácsot, és minden tartózkodásom során szeretek az ő éttermében enni.

 

Nemrégiben feltűntél a MotoGP Le Mans-i futamán. Mit gondolsz a sportról?

Jack Pickering, Nagy-Britannia

 

A hangulat nagyszerű volt, de az első dolog, ami eszembe jutott, hogy ezek a srácok őrültek. A 2012-es Bajnokok Tornáján ismerkedtem meg Jorge Lorenzóval, jó barátok lettünk, és gyakran együtt járunk edzésre. A verseny remek volt, de biztosan nem ülnék fel azokra a motorokra. Inkább a Harley Davidsonokat kedvelem: nagyobb a hangjuk és lassabban is mennek.

 

F1Racing: A motorversenyzők nincsenek híján a bátorságnak.

 

Igen, bátrak, de számomra őrültség, hogy milyen tempóval haladnak. Azt hiszem, Mugellóban a 340 km/órás tempót is elérték. A két kerék nálam soha nem jöhet számításba!

 

Buliztatok valaha együtt Kimivel?

Bill LeGrand, USA

 

Nem, egyáltalán nem.

 

F1Racing: Ez tényleg kár.

 

Nem mondanám. Nem volt szükségem a fejfájásokra!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: