DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Elfelejtett versenypályák: Adelaide

Az Adelaide Street Circuit egy utcai pálya az East Parklands-ban, a dél-ausztrál Adelaide üzleti negyede mellett.

A 3780 méter hosszú Formula-1-es pálya 11 alkalommal látta vendégül a sport mezőnyét 1985-1995 között, valamint 2000-ben az amerikai Le Mans széria is vendégeskedett itt. Ez volt az utolsó verseny, amelyet az eredeti Formula-1-es pálya vonalvezetésén tartottak.

Az 1980-as évek elején Bill O Gorman állt elő azzal az ötlettel, hogy a város hírnevén javítva Formula-1-es versenyt kellene rendezni. Az elgondolásához politikai támogatást is kapott Dél-Ausztrália miniszterelnökétől, John Bannontól, ezért Londonba repült és Bernie Ecclestone-nal egyeztetett. A megbeszélés eredménye egy hét évre szóló, 1985-től életbe lépő szerződés lett. A város a szükséges törvénymódosítást elvégezve lehetőséget biztosított a verseny megrendezésére. Ekkor döntöttek úgy, hogy a pálya vonalvezetésébe a város egyik parkját is bevonják, valamint a gyors Dequetteville Terrace-t. A pálya központi részét a Victoria Park Racecourse adta és két helyen csatlakozott hozzá a közúti rész.

A Formula-1-es csapatok gyorsan megbarátkoztak az adelaide-i helyszínnel, ebben segített az is, hogy az első verseny a világbajnokság szezonzáró versenye volt. Így Adelaide-ben a mezőny nagy partit rendezett.




Az első versenyt 1985-ben rendezték, Keke Rosberg tudott győzni, de a második futam már komolyabb harcot hozott a világbajnoki címért küzdő Nigel Mansell, Nelson Piquet és Alain Prost között. Mansell autója a Brabham egyenesben defektet akpott, így a világbajnoki címet a futamot megnyerő Prost szerezte meg. 1987-ben Gerhard Berger tudott győzni a Ferrarival.

Habár az időjárás általában kegyes volt a pilótákhoz, néhány esős versenyt így is rendeztek. Legkiemelkedőbb közülük az 1989-es, amikor Thierry Boutsen a Williams-Renault-val győzni tudott, valamint az 1991-es futam, amelyet az eső elmosott és 14 kör után le kellett állítani. A verseny Ayrton Senna győzelmével zárult, de a második és harmadik helyen végző Nigel Mansell és Gerhard Berger megpördült. 1992-ben újra Berger győzött, amikor Ayrton Senna és Nigel Mansell ütközött. 1993-ban Senna aratott győzelmet a McLaren-Forddal. Ez volt a brazil pilóta utolsó győzelme és feledhetetlen volt az a futam utáni koncert, amelyen Tina Turner a Simply the Best számot énekelte el Sennának.


Az 1994-es futam nagy érzelmekkel volt teli, amikor Michael Schumacher leszorította Damon Hillt a pályáról, ezzel megakadályozva a brit pilótát abban, hogy világbajnoki címet szerezzen. A győzelem Nigel Mansell kezébe hullott, ez volt a brit pilóta utolsó Formula-1-es győzelme.

1995-ben Mika Hakkinen súlyos balesetet szenvedett, az élete is veszélyben volt, miután a szabadedzésen a falnak csapódott. A versenyt Hill nyerte, de akkor már hivatalossá vált, az Ausztrál Nagydíjat a következő évtől Melbourne rendezheti. Dél-Ausztrália kormányzata a felszereléseket Melbourne-nek adta el és később túraautó versenyeket rendeztek a régi pálya módosított változatán.

Minden év novemberében a Toy Runt rendezik meg itt, amely során 1000 motoros játékot gyűjt a hátrányos helyzetű gyermekek számára. A Toy Run-ra a 2012-es évben a régi pálya célegyenesében került sor.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: