DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Képes lehet a Marussia legyőzni a Saubert?

Továbbra sem túl rózsás a Saubernél - 11 verseny elteltével a csapat még mindig pont nélkül áll a tabella 10. helyén, és már a Marussiánál is kezdik elhinni, hogy legyőzhetik őket az év végi elszámolásban.

Az orosz tulajdonú istálló Jules Bianchi Monacóban szerzett, áttörést jelentő két pontjával tudott előnybe kerülni közvetlen riválisaival szemben, amelyek közé a Caterham mellett idén a visszaeső Sauber is tartozik.

 

A svájci csapat autói ugyan egyértelműen jobbak a Marussiáknál, ám a sűrű középmezőny végén tanyázva, megbízhatósági gondok által sújtva még nem tudták magukat beverekedni a legjobb tíz közé a versenyeken.

 

Max Chilton szerint ilyen körülmények mellett nem kizárt, hogy csapatuk a szezon utolsó szakaszában is tartani tudja majd magát a 9. helyen.

 

"Szeretnénk visszatartani őket" - mondta a brit, akinek eddig a 13. hely a legjobb eredménye. "Ehhez viszont előttük kellene végeznünk, amit egyelőre nem tudunk megtenni. Így csak reménykedhetünk abban, hogy a pontszerzéssel kecsegtető versenyeken nem lesznek tőlünk jobb pozícióban."

 



"Mi mindent megpróbálunk, de az autóra érkező folyamatos fejlesztések nélkül nehéz velük tartani a lépést. Egyes futamokon közelebb vagyunk hozzájuk, másokon távolabb. Az a szerencsénk, hogy ők sem tudnak közeledni az előttük állókhoz. És mivel nem is állnak kényelmes pontszerző helyen, mi sem izgulunk túlságosan. Tudjuk, hogy nekik is szerencsére van szükségük."

 

A második F1-es évét teljesítő, eddig egy híján minden futamán célba érő Chilton még nem került közel a pontszerzéshez, de elmondása szerint ez nem helyez rá extra nyomást.

 

"Tudom, hogy képes vagyok rá, csak a megfelelő lehetőség kellene hozzá. Hiszek abban, hogy képes lennék pontot szerezni. Másoknak is sikerült, és nekem is sikerülhet" - bizakodott.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: