DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A szabályok miatt nem lehetnek hősök a versenyzők?

A Mercedes már újabb megoldáson dolgozik annak érdekében, hogy megnövelje a V6-os motorok hangját, de egyre többen gondolják úgy, hogy nem ezzel lehet orvosolni a nézettségcsökkenést. Niki Lauda szerint a sport elérhetőségén és a versenyzők kommunikációján kellene változtatni.

A Mercedes csapatának elnöke örül ugyan, hogy a versenybírók néhány futam óta elnézőbbek a pilótákkal a pályán történt incidenseket illetően, ami a háromszoros bajnok elmondása szerint eredetileg az ő ötlete volt, de ez még csak az első lépést jelentette ahhoz, hogy a sportot megszerettessék az új nézőkkel. Lauda szerint ráadásul az F1 nem is jó helyen keresi a megoldást.

 

"Itt vannak a halk motorok. A Mercedesnél már meg is ígértük Ecclestone-nak, hogy egy másik ötletet is kipróbálunk majd a hang növelése érdekében. De az igazi válságot más tényezők jelentik" - mondta a La Gazzetta dello Sportnak.

 



"A mai fiatalok a strandon, a barátok társaságában, az iPad-ről szeretnék elérni a nagydíjakat. Eközben pedig jelenleg nem tudnak hősökként tekinteni a versenyzőkre, ezt a problémát pedig nehéz megoldani."

 

"De a túl sok szabály is ez ellen hat. Ha valaki túllép a fehér vonalon, a riválisa azonnal elkezd reklamálni a rádión. Emellett pedig szigorú korlátok közé szorították azt is, hogy a pilóták mit mondhatnak el a sajtó előtt és mikor kell befogniuk a szájukat."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: