DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Mennyiért nézzük a Forma-1-et?

Nekünk teljesen természetesnek tűnik, hogy vasárnaponként a televízió elé ülünk, és a szabadon fogható közszolgálati csatornán ingyen végignézzük a Forma-1-es világbajnokság nagydíjait. A tévének azonban súlyos díjat kell megfizetnie azért, hogy ezt megtehessük, valamivel több, mint félmilliárd forintot.

A Nielsen Közönségmérés adataiból kiderül, hogy a Magyar Nagydíj közvetítéseit összesen 3 millió 145 ezer ember nézte: ez egy összeadott érték, a vasárnapi futamon 1 millió 194 ezren ültek a készülékek elé. Ez Magyarország teljes lakosságának 13,2 %-a, semmilyen más műsor nem vehette fel vele a versenyt.

 

A közszolgálati televízió tulajdonosának, a magyar államnak azonban hatalmas összegeket kell fizetnie, hogy az MTVA a szezon minden versenyét élőben megmutathassa - csakúgy, mint a világ minden tévécsatornájának, amelynek ez a célja. A Magyar Közlöny 2014. évi 104. számából kiderül, hogy a kormány 527 millió forintot különített el az idei jogdíjak kifizetésére. Az intézkedésről az idei 1425. számú kormányhatározat döntött.

 

Az 1425/2014. (VII. 28) kormányhatározat szövege a Magyar Közlönyből: "A Kormány az  államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 21.  § (6)  bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a  Formula 1 televíziós közvetítése 2014. évi jogdíjának biztosítása érdekében 527,2 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a  fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a  Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (a  továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 17. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 33. Hazai fejlesztési programok alcím, 2. "Hungaroring Sport Zrt. támogatása" jogcímcsoport javára az 1. melléklet szerint."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: