DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Horner: Hagynunk kell a pilótákat kibontakozni

A Magyar Nagydíj kiválóan példázta, hogy milyennek kell lennie a Formula-1-nek - legalábbis így gondolja Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, aki elégedett volt a látottakkal.

A brit szakember a pénteki hungaroringi sajtótájékoztatón még kiborult, amikor folyamatosan a versenyzéstől távol álló témákról kérdezték, a vasárnapi futamot követően azonban örömének adott hangot, amiért a figyelem ismét visszahelyeződött a pályán történtekre.



 



 

"Amikor a versenyzésre koncentrálunk, akkor igazán nagyszerű tud lenni a sportunk" - állapította meg Horner. "A Formula-1-ben a versenyzőknek hősöknek kell lenniük, és most azok is voltak. A sport a legjobb formáját nyújtotta, nem csak ezen a hétvégén, de Hockenheimben is. Ezt élvezem, ezt szeretem látni, és ebbe az irányba kellene haladnunk tovább."



 

Szerinte azonban még ennél is izgalmasabbá és érzelmesebbé válhatna a sport, ha nagyobb szabadságot kapnának a versenyzők. A szabályokat illetően ezt már megkapták, hiszen immár nem büntetik meg őket minden apró vétségért a pályán - Horner szerint a csapatoknak, a szponzoroknak és a médiának is elnézőbbeknek kellene lenniük a pilóták reakcióival szemben, hiszen most gyakran a botrány elkerülése miatt tartják magukban véleményüket.



 

"Újra kell még néznem a versenyt, hogy mindent megértsek, de arról szól a Formula-1 valójában, amit itt láttunk. Hagynunk kell a versenyzőknek, hogy kifejezzék magukat, és nem kellene őket kritizálni emiatt. Lehetővé kell tennünk, hogy előbújjon a személyiségük. Mindannyiuknak megvan a saját véleménye, a saját énje, ezért bátorítsuk őket, hogy ezt megmutassák!" - hangoztatta a Red Bull irányítója.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: