DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Pirelli: A három kiállás a leggyorsabb, ám igen kockázatos

A Pirelli ezúttal is megpróbálta megjósolni, milyen taktikát érdemes követni vasárnap a pilótáknak - legalábbis száraz futam esetén.

Ahogy azt megszokhattuk, a Pirelli a Magyar Nagydíj időmérő edzését követően is értékelte a történteket, és megpróbált jóslatokba bocsátkozni a futamot illetően. Az olasz gumiszállítónál úgy vélik, hogy a fehér jelzésű közepes keveréket a lehető legkevesebbet próbálják majd használni a csapatok, mivel a két keverék közt igen jelentős a teljesítménykülönbség: a sárga jelzésű lágy P Zero körönként nagyjából 1,6 másodperccel lehet gyorsabb a közepeseknél.



 

Paul Hembery sportigazgató így nyilatkozott az edzést követő hivatalos sajtóanyagban: "Úgy véljük, hogy a legtöbb versenyző két kiállással megy majd, bár a három kiállás elméletileg gyorsabb lehet, de ez a forgalomtól is függ. A két keverék közti teljesítménykülönbség azt jelenti, hogy a lágy lesz az elsődlegesen használt abroncs a versenyen. A kopás nem jelentős, így a stratégia javarészt arról szól majd, hogy ki tudja a legtöbbet kihozni ebből a keverékből."



 



 

A Pirelli várakozásai szerint tehát száraz verseny esetén a három kiállásos stratégia lehet a leggyorsabb, legalábbis elméletileg, a Hungaroring adottságai miatt azonban valószínű, hogy a két kiállás működik majd jobban. A gyártó becslései szerint a leggyorsabb három kiállásos stratégia elméletben az lehet, ha az első három etapot a lágy keveréken teljesíti az adott versenyző, méghozzá a 22. és a 44. körben kereket cserélve, majd a közepest egy nagyon rövid, ötkörös etapra teszi fel. Két kiállás esetén a 29. kör az optimális friss lágy szett vételezésére, melyet az 54. körben érdemes közepesre cserélni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: