DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso szerint Hamiltonnak nem lesz gondja a felzárkózással

A Magyar Nagydíj időmérőjét az 5. helyen záró Fernando Alonso elégedett saját teljesítményével, de máris készül arra, hogy Lewis Hamilton el fog tőle venni egy pozíciót a futamon.

A spanyol mondhatni "tipikus" rajthelyén végzett a kvalifikáción - az első helyekért nem tudott harcba szállni, de esélye maradt egy vasárnapi dobogóra, amit meg is fog célozni, még ha tudja is, hogy néhány gyorsabb autó is mögé szorult.

 

"Talán meglehetett volna a második sor is, ha kicsit későbbre hagyjuk a körünket, amikor a pálya már szárazabb, de az 5. hely így is több annál, mint amit vártunk, hiszen Hamilton hátra szorult, Felipe [Massa] pedig nem tudott jó kört összerakni" - nyilatkozta Alonso a Ferrari motorhome-jában tartott sajtótájékoztatón.

 



Arra a kérdésre, hogy extra erőt ad-e a Ferrarinak a domináns Mercedes utóbbi időben látott számos technikai problémája, a spanyol így felelt: "Valóban profitáltunk néhány versenyen a gondjaikból, de nem a Mercedes az ellenfelünk, így nem is igazán érint minket, hogy mi történik velük. A mi célunk a bajnoki második, vagy sokkal inkább a harmadik hely megszerzése. Hamilton Németországban a 20. helyről felzárkózva kis híján második lett - nem tudom, hogy itt mire lesz képes. Ám a kérdés nem az, hogy találkozni fogunk-e vele a futam során, hanem az, hogy mikor."

 

A Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery az időmérő előtt úgy nyilatkozott, hogy akár egyetlen kerékcserével is abszolválható lesz egy száraz verseny, de a spanyol máshogy vélekedik ezzel kapcsolatban: "Nem, számunkra biztosan nem lehetséges az egykiállásos taktika. Kettővel vagy hárommal számolunk, és meg lennék lepve, ha bárki is képes lenne egyetlen cserével teljesíteni a futamot."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: