DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A McLaren a tervei szerint csak Szingapúrig fejleszt

A McLarennél egyelőre még nem tudják, hogy mennyire foglalkoznak majd az idei autóval a szezon utolsó öt versenyén. Eric Boullier szerint a csapatnak jelenleg a Szingapúri Nagydíjig vannak terveik, ez idő alatt próbálják befogni a riválisaikat.

A wokingi istálló saját elmondása szerint a Német Nagydíjra érezhető előrelépést tett a fejlesztésekkel, amelyek között például egy új hátsó szárny is szerepelt. Eric Boullier versenyigazgató úgy véli, a csapat jó eséllyel lendületben maradhat, és szerinte az sem fogja kizökkenteni őket, hogy a nyári szünetben két hetet a gyártól távol kell tölteniük.

 

"Őszintén szólva nem tudom, hogy milyen hatása lesz" - mondta a francia, amikor egy telefonos interjúban erről kérdezték. "De jól fog jönni az állandóan utazó srácoknak egy kis pihenés. Nem hiszem, hogy alábbhagyna a lendületünk. Csak éppen elkezdtük látni az elmúlt négy hónapban végzett kemény munka eredményét."

 



A McLaren jelenleg csak a hatodik helyen áll a bajnokságban, karnyújtásnyira a Force Indiától, de a Williams és a Ferrari sincs számukra elérhetetlen távolságban. Függetlenül attól, hogy mikor helyezik át a hangsúlyt a 2015-ös autóra, a céljaik nem változnak az idei évre, szeretnének a Mercedes mögötti második legerősebb csapatként búcsúzni a német márka erőforrásaitól a szezon végén.

 

"Tovább fogjuk folytatni a fejlesztést az autó lehető legtöbb területén, Szingapúrig biztosan, és lehet, hogy utána is. Monzára, Spára és Szingapúrra is jelentős fejlesztésekkel készülünk" - mutatott rá Boullier.

 

"Megpróbáljuk beérni a Williamst és a Red Bullt, ám nem hiszem, hogy a Magyarország és Spa közötti két heti munka elég lesz ehhez."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: