DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Bottas a finn bajnokok nyomában - Német statisztikák

Valtteri Bottas számára biztató hír lehet, hogy a finnek közül csak a világbajnokok tudtak zsinórban három dobogót szerezni, Adrian Sutil viszont már kevésbé örülhet annak, hogy visszavonulásakor mindenképpen rekorder lesz egy negatív rangsorban - azt viszont még nem tudhatja, hogy melyikben.

Nico Rosberg és a Mercedes hockenheimi sikere azt jelentette, hogy a Formula-1 története során először tudott német versenyző, német autóval, német földön nyerni. A világbajnokság útnak indulása előtt volt erre utoljára példa, amikor 1939-ben Rudolf Caracciola vezette sikerre a Mercedest a Nordschleifén.

 

Két egymást követő futamon is hazai győzelem született, hiszen Lewis Hamilton a Brit GP-t, Rosberg pedig a Német GP-t nyerte meg. Legutóbb 2006-ban fordult elő hasonló, amikor Michael Schumacher nürburgringi diadalát egy héttel később Fernando Alonso barcelonai sikere követte - az egésznek csupán annyi az apró szépséghibája, hogy az a németországi verseny akkor az Európa Nagydíj nevet viselte, azaz hivatalosan mégsem számított Schumacher hazai futamának.

 

Hamilton a 16. helyen zárta az időmérőt, majd büntetése után a 20-ra csúszott, ami a legrosszabb rajthelye volt azóta, hogy a 2012-es Spanyol Nagydíjon a pole-ból a rajtrács végére, a 24. pozícióba száműzték egy technikai szabálytalanság miatt. Akkor 16 helyet tudott javítani a versenyen, most viszont eggyel ezt is felülmúlta, amivel megszerezte pályafutása 62. dobogóját, és beérte az ebből a szempontból legsikeresebb britet, David Coulthardot.

 

Először állt zsinórban tízszer a pole-pozícióban a Mercedes motor. A korábbi 9-es rekordjukat 1998-ban jegyezték a McLarennel.

 



A Mercedes idén először ért célba úgy, hogy nem az első vagy a második helyen végzett, erről pedig Valtteri Bottas gondoskodott, aki zsinórban harmadik futamán állt fel a dobogóra. A legutóbbi pilóta, aki a Williams színeiben elért ilyet, Juan Pablo Montoya volt még 2003-ban - igaz, akkor ő egy nyolcas sorozatot tudott magáénak.

 

Bottas számára biztató információ lehet, hogy eddig csak azok a finn pilóták tudtak egymás után három dobogót szerezni, akik világbajnokok is lettek pályafutásuk során.

 

A fiatal finn tehetség eközben egy mérföldkőhöz is hozzásegítette a Williamst, hiszen a csapat 300. dobogós helyezését gyűjtötte be. A 100-at Nigel Mansell szerezte 1988-ban Silverstone-ban, a 200-at pedig Damon Hill 1995-ben Spában - mindketten ugyanúgy a második helyen befutva, mint most Bottas. Egyúttal motorgyártóként a Mercedes is behúzta 300. dobogóját a hétvégén, köszönhetően annak, hogy az első három helyen az ő erőforrásuk zárt.

 

A Williams Hockenheimben 2004 után most először tudott pontot szerezni. A bajnoki tabellán pedig eközben átvették a harmadik helyet - ilyen magasságokban legutóbb a 2008-as szezonnyitó után álltak, de hamar visszacsúsztak.

 

A finn média eljátszadozott annak gondolatával is, hogy most először végzett az időmérő és a futam első két helyén is két finn származású pilóta Rosberg és Bottas személyében. Keke Rosberg ugyebár ténylegesen finn nemzetiségű, Nico azonban már németként versenyez, így a szigorú statisztikákba nem kerülhet be ez a rekord.

 

Felipe Massa pályafutása során hetedszer esett ki az első körben, ebben a szezonban viszont Melbourne és Silverstone után már harmadszor. Legutóbb 2010-ben fordult elő meg, hogy valaki háromszor is így járjon, abban az évben ráadásul Vitantonio Liuzzi, Nico Hülkenberg és Kamui Kobayashi is három elsőkörös kiesést szenvedett el.

 

Sebastian Vettel idén először tudta legyőzni verseny során Daniel Ricciardót olyan esetekben, amikor mindketten célba értek. 10 futamot kellett erre várnia. Így immár Kimi Raikkönen az egyetlen, akinek még nem sikerült csapattársa fölé kerekednie legalább egy futam végén 2014-ben.

 

Adrian Sutil rekorder lett egy nem túl hízelgő mutatóban. Hockenheimben 119. versenyét futotta úgy, hogy F1-es pályafutása során még egyszer sem állhatott fel a dobogóra, ezzel pedig túlszárnyalta a főként a Minardinál versenyző Perluigi Martini korábbi etalonját. Nem volt még olyan pilóta, aki ilyen sok sikertelen próbálkozás után tudott volna először dobogóra állni - a legtöbbet, 91 versenyt Martin Brundle-nek kellett várnia ehhez. Ha tehát Sutil még dobogóra kerülne a későbbiekben, akkor ezen a listán venné át az elsőséget - így pedig valamelyik rangsorban mindenképpen ő lesz a rekorder.

 

Jenson Button 2003 óta először kapott ki csapattársától az időmérőn Hockenheimben. Akkor Jacques Villeneuve volt gyorsabb nála, azóta viszont Takuma Sato, Rubens Barrichello és Lewis Hamilton sem tudott rajta fogást találni szombaton a német pályán. Most viszont Kevin Magnussen igen.

 

A Force Indiának mostanáig kellett várnia, hogy a csapatnál elmondhassák, két egymás utáni nagydíjon is mindkét autójuk a legjobb tíz közé kvalifikált. Emellett a leghosszabb, tízfutamos pontszerző sorozatukat is beállították.

 

A szezonban már ketten is látványos, de veszélyes szaltót mutattak be verseny közben: Bahreinben Esteban Gutierrez autóját küldte a levegőbe Pastor Maldonado, most pedig Felipe Massa is hasonló módon repült. Legutóbb a 2006-os idényben láthattunk két szaltót is, akkor Christijan Albers Imolában, Nick Heidfeld pedig Indianapolisban szenvedett el egy-egy ilyet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: