DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Renault fontolóra veszi a Mercedes megoldását

A Mercedes erőforrásának egyik titka sokak szerint egyedi kialakításában rejlik, és most a Renault-nál is elgondolkodtak azon, hogy a jövő évi motorjukat a stuttgartiakhoz hasonló koncepció alapján építsék.

A Mercedes a Ferrarival és a Renault-val ellentétben a motor két ellentétes oldalán helyezte el a kompresszort és a turbót - a paddockban terjengő vélemények szerint ez is nagyban hozzájárul a márka idei sikeréhez, hiszen a megoldásuk által csökken a turbólyuk, nő a motor hatékonysága, és ez az elhelyezés az autó aerodinamikai teljesítményére is pozitív hatást gyakorol.

 

A Renault-nál korábban kizárták annak lehetőségét, hogy jelentős javulást lehetne elérni a Mercedes ötletének lemásolásával, most azonban a cég vezető pályamérnöke, Remi Taffin már sokkal nyitottabban beszélt erről.

 

"Természetesen kielemezzük a különféle megoldásokat" - mondta, amikor az Autosport a Mercedes ötletéről kérdezte. "Nem lenne helyes, ha máris tudnám a választ, hiszen folyamatosan fejlesztünk, és most még nem láthatjuk, mi fog belőle kisülni."

 



A szakember azonban hozzátette, noha a szabályok a következő évre még nagyobb változtatásokat is megengednek a motorokon, a Renault nem fog alapokhoz visszanyúlva komolyabb módosításokat végezni.

 

"Nem lesznek nagy különbségek" - árulta el Taffin. "Az alap nagyon hasonló lesz a jelenlegihez, de számos egyéb dolgot megváltoztathatunk. A V8-as motorokkal is hasonló volt a helyzet - az utolsó motorunk kinézetre nagyon hasonlított ahhoz, amit 6-7 évvel korábban használtunk, de az összetevőinek 90 százalékát lecseréltük az évek során."

 

"Ugyanez lesz a helyzet a következő évre is. Biztosan látható lesz majd néhány eltérés, de nem tervezünk drámai változásokat 2015-re."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: