DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Pontduplázás: Hamilton 13 győzelemmel is elbukhat

Az idei évtől bevezetett pontduplázás szabályának ""köszönhetően" Lewis Hamilton úgy is elveszítheti a bajnokságot, ha beállítja Michael Schumacher és Sebastian Vettel 13 győzelmes rekordját.

Michael Schumacher és Sebastian Vettel 13-13 győzelmet arattak 2004-ben, illetve 2013-ban, talán minden idők legsimább bajnoki címeit szerezve ezzel. Az idei évben viszont az a faramuci helyzet állt elő, hogy akár még az is előfordulhat, hogy bár Lewis Hamilton beállítja a két német rekordját, mégsem ő lesz a világbajnok, hanem csapattársa, Nico Rosberg - világított rá elemzésében Keith Collantine, az F1Fanatic szerzője.



 

A kérdés persze hipotetikus, nem valószínű, hogy az alábbi forgatókönyv bekövetkezne, mégis érdemes röviden foglalkozni vele, már csak azért is, mert jól megmutatja, milyen igazságtalan lehet adott esetben a pontduplázás szabálya. Ha Hamilton a soron következő nyolc futamot egymás után megnyeri, Rosberg pedig minden egyes alkalommal a második helyen végez (utóbbira minden esély megvan, hiszen önhibáján kívüli kiesésétől eltekintve sosem zárt a második helynél hátrébb egy futamot), akkor a szezonzáró előtt 42 pont előnnyel vezetné a bajnokságot.



 



 

Abu Dhabiban pedig, mint tudjuk, dupla pontokért küzdenek majd a versenyzők, azaz ha Hamiltonnal bármi történik, akár kiesik, akár valamilyen oknál fogva nem kerül az első nyolcba, Rosberg pedig a papírformának megfelelően megnyeri a futamot, az a német világbajnoki címét jelentheti. Úgy, hogy mindössze 5 futamot nyert csapattársa 13 sikerével szemben. Más szóval ez azt jelenti, hogy ha Rosberg a következő nyolc versenyen egyaránt kikap Hamiltontól, de hozza a stabil második helyeket, a matematikai esélye megmarad a bajnoki címre, bár jelenleg alig több, mint egy fél győzelem előnye van.



 

Alighanem jogos a kérdés: igazságos ez így?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: