DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Massát nem rémítik meg Bottas sikerei

Felipe Massa évekig Fernando Alonso árnyékában versenyzett a Ferrarinál. Idén pályafutása nagy döntését hozta meg, és csapatot váltott. Azt lehetett sejteni, hogy ő lesz a Williams első számú versenyzője - de ifjú csapattársa, Valtteri Bottas egyelőre sokkal fényesebb eredményekkel büszkélkedhet. A brazil szerint csak az ő balszerencséje miatt billen a mérleg Bottas irányába.

Bár Felipe Massa volt az, aki az egyetlen olyan rajtelsőséget szerezte meg idén, amely nem Mercedes-pilótához fűződik, a csapat három dobogós helyét már Valtteri Bottas érte el. A finn egy kiesést leszámítva mindig pontot szerzett, 91 pontjával a bajnokság 5. helyén áll, nem messze a harmadik helyezett Daniel Ricciardótól. Massa ellenben 10. a tabellán 30 egységgel, és hat versenye volt idén, amikor nem tudott pontot szerezni - köztük az elmúlt kettő, amelyeken már az első körben kiesett, akárcsak az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon.

 

 



A 24 éves Bottast a jövő reménységének kiáltották ki, az egykori F1-es, Patrick Tambay szerint "a következő tíz év sztárja" lehet. A kilenc esztendővel idősebb Massa azonban nem érzi úgy, hogy a finn jobb lenne nála.

 

"Kemény ellenfél. De nincs okom félni tőle, abszolút nincsen" - mondta a brazil Totalrace-nek. "Tudom, mire vagyok képes, és hogy mit tehetek a csapatért. Ismerem a sebességem. Semmi sem hiányzik belőlem hozzá képest. Én is voltam olyan jó az elmúlt versenyeken, mint ő, ha nem még jobb."

 

Massa természetesen örül Bottas sikereinek, de felhívta a figyelmet feljebb említett balszerencséjére. "örülök, ami történt vele, mert kemény munkával jutott el idáig. De a Red Bull előtt lehetnénk, ha minden, ami velem történt, máshogy alakult volna."

 

"Nehezebb, amikor veled van a gond, vagy neked kéne javulnod valamilyen téren. Biztos vagyok benne, hogy ez az időszak véget fog érni. Nincsenek kételyeim a tempómmal kapcsolatban. Ha lassú lennék, és az én hibámból nem jönnének az eredmények, más lenne" - zárta bizakodást sugallva Massa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: