DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Williams szerint már a Red Bull sem elérhetetlen

A szezon közepére látványosan felszálló ágba került a Williams - az éveken át küszködő csapat zsinórban három dobogójával már a Ferrarit is átlépte a konstruktőri versenyben, következő célpontjuk pedig a második helyen tanyázó Red Bull.

A Mercedes mögött az elmúlt három futam alatt a Williams szerezte a legtöbb pontot, amivel hatalmas lépéseket tettek a tabellán is. A csapat pedig joggal számíthat ennél is többre, hiszen Felipe Massa az előző két versenyen még célba sem ért.

 

A Red Bull ugyan még távol, 67 pontos előnyben van hozzájuk képest, de a teljesítményért felelős igazgató, Rob Smedley szerint nincs más hátra, a címvédők befogására kell hajtaniuk mostantól.

 

"Igen, ez kell hogy legyen a célunk, figyelembe véve, hogy milyen gyors autóval rendelkezünk jelenleg, és micsoda fejlesztésekkel készülünk még a szezonban. Budapestre is jelentős lépést teszünk, utána pedig Spába és Monzába utazunk, amely pályák kifejezetten fekszenek az autóinknak. Szóval miért is ne?" - bizakodott a szakember.

 

"Nincs megállás. A csapatot az hajtja, hogy ismét bajnoki címet nyerjen, ehhez pedig elkerülhetetlenül le kell győznünk a Ferrarit, le kell győznünk a Red Bullt és le kell győznünk a Mercedest is. Mindegyikükre célpontként tekintünk, és folyamatosan hajszoljuk őket."

 

"Egyáltalán nem véletlen, hogy három egymást követő futamon a miénk volt a második legerősebb autó. És szerintem az sem véletlen, hogy a harmadik helyen állunk a bajnokságban."

 



Smedley az idei évben érkezett a Williamshez a Ferraritól, és noha azonnal látta, hogy a csapatban megvan a potenciál a régi sikerek eléréséhez, nem is remélt ilyen gyors fordulatot.

 

"Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar meg fog ez történni, ami így kicsit meg is lepett. Persze ez kellemes probléma - sokkal kellemesebb, mintha a tervezettnél három évvel tovább kellett volna várnunk erre a teljesítményre. Jelenleg 6-9 hónappal az időtervünk előtt járunk" - fedte fel.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: