DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Bottas: Nem ez a legtöbb, amire képesek vagyunk

Valtteri Bottas sorozatban harmadszor állhatott a pódiumra a Német Nagydíjon, parádés versenye után azonban legközelebb már a második helynél magasabbra célozna.

"Azt hiszem, a mai eredmény a maximum volt, amit kihozhattunk. Mindent tökéletesen végeztünk, és még Lewist is sikerült magunk mögött tartanunk, ami néhány plusz pontot jelent. A jövőben azonban határozottan magasabbra tesszük a mércét, nem ez a legtöbb, amire képesek vagyunk" - mondta a williamses, aki pályafutása első dobogóját szerezte meg az Osztrák Nagydíjon, azóta pedig letaszíthatatlan onnan, Silverstone-ban és Hockenheimben is második helyet szerzett.

 

"Szerencsésnek érzem magam, hogy ennek a részese lehetek. Tavaly nem álmodhattunk arról, hogy sorozatban háromszor a dobogón leszünk, most viszont itt vagyunk. Ez a csomag a kemény munkának köszönhető, de mindig előbbre kell törni. Természetesen jó érzés a harmadik, de most már magasabbra célozhatunk."

 



Bottas versenyének legnagyobb része magányosan telt, a legvégén azonban alaposan meg kellett küzdeni helyezéséért: Lewis Hamilton friss gumikkal utolérte őt. Hamilton felzárkózása során néhányszor körönként több mint egy másodperccel gyorsabb volt Bottasnál, akire nem fogadtak volna sokat - ennek ellenére a finn megtartotta helyezését. Idén ez az első alkalom, hogy versenyen megvert valaki egy olyan Mercedest, amelyet nem sújtott technikai hiba (a Kanadai Nagydíjon Nico Rosberg jelentősen lelassult, így tudta őt Ricciardo megelőzni).

 

"Tudtam, hogy szoros lesz a vége Lewisszal, pedig kiállt, amikor 20 kör még hátravolt. Az új gumikkal le tudta dolgozni a bokszkiállás veszteségét, és az utolsó körökben ott lihegett a nyakamban. Számomra az volt a cél, hogy mindig jól jöjjek ki a DRS-zónák előtti kanyarok kijáratából, és a lehető legkésőbb fékezzek a hajtűkanyarban" - magyarázta a finn.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: