DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hülkenberg és a hamburger (videó)

Megszokhattuk már, hogy bizonyos szponzorok a legkülönfélébb, olykor bizarr tevékenységekre is ráveszik a pilótákat. Nico Hülkenberg most még viszonylag könnyen megúszta, hiszen ""csak" hamburgereket kellett készítenie - minél gyorsabban.

A Force India pilótája arcára komolyságot erőltetve igyekezett felvenni a versenyt egy riválisával, amelyben az volt a győztes, aki rövidebb idő alatt állított össze és osztott ki 10 hamburgert. "Már nagyon régóta nem készítettem hamburgert, de úgy gondolom, készen állok a feladatra" - mondta a német.

 

A versenyt végül Hülkenberg nyerte, amely után ismét igyekezett úgy nyilatkozni, mintha egy futam leintése után adna interjút. "Nagyon boldog vagyok, azt hiszem, sikerült elérnem a kitűzött célt, bár az ellenfelem nem volt túl erős, ami lényegesen megkönnyítette a dolgom."

 

Pedig a németnek tényleg nem lehet nagy tapasztalata a hamburgerkészítés fortélyairól, hiszen ez az étel minden bizonnyal hiányzik az étlapjáról. A 26 éves pilóta leigazolásától magassága és ebből fakadó nagyobb súlya miatt már így is vonakodnak az élcsapatok.