DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton: Rosszabb dolog is történhetett volna, mint a kicsúszás

Lewis Hamilton nem tudta a teljes tesztprogramját abszolválni szerdán Silverstone-ban, de hibája ellenére is pozitív érzésekkel távozik a helyszínről, hiszen a kipróbált módosítások mind működtek az autón.

Hamilton a Brit Nagydíj hétvégi megnyerése után a teszt második napján kapott feladatot a Mercedesben, ám reggel már ötödik körében kicsúszott a pályáról, ami a csapat szerint vezetői hiba eredménye volt a hideg gumikon. Ezt követően a délelőtt során a brit már nem is lépett pályára, hiszen a csapat a motort is kicserélte az autóban, így összesen csak 47 kört teljesített a nyolc óra alatt.

 

"Nagyszerű időjárásunk volt, viszont némi problémával szembesültünk a nap kezdetén, ami miatt elveszítettünk valamennyi időt. A srácok szép munkát végeztek, hogy rendbe hozzák az autót, és végül néhány sikeres menetet le tudtunk bonyolítani. A nap végén még fontos etapokra készültünk, de a piros zászló megakadályozott minket ebben" - utalt Giedo van der Garde nagy, de szerencsés kimenetelű balesetére, ami miatt a tervezettnél 20 perccel korábban véget ért a teszt.

 



"Viszont sokkal rosszabb is lehetett volna a napunk, ha például esik az eső vagy ha egyetlen kört sem tudunk megtenni. Amiket kipróbáltunk az autón, azok viszont pozitív érzést keltettek."

 

Hamilton Nico Rosberg mögött négy pontos hátránnyal érkezik a Német Nagydíjra, amelyet idén Hockenheimben rendeznek - a brit 2008-ban azon a pályán is tudott már nyerni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: