DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Van der Garde: Ez volt életem egyik legnagyobb balesete

Giedo van der Garde tegnapi súlyos balesetét követően már otthon nézhette meg a holland bukással záruló világbajnoki elődöntőt.

A silverstone-i teszt második napja piros zászlóval ért véget, miután Giedo van der Garde, a Sauber tesztversenyzője a Copse-kanyarban, azaz a pálya régi első kanyarjában elvesztette uralmát autója felett, és a korlátnak vágódott. Mivel a becsapódás ereje meghaladta a szabályban előírt G-értéket, van der Gardét kötelező jelleggel az orvosi központba vitték, ahol szerencsére azt állapították meg, hogy komoly sérülés nélkül úszta meg a balesetet.



 



 

A holland versenyző az Autosportnak nyilatkozott a történtekről: "Ez volt életem egyik legnagyobb bukása. Az összes fény felvillant az autón, szóval be kellett mennem az orvosi központba" - utalt a G-erőt mérő jelzőkre van der Garde. "Mindent megvizsgáltak, jól vagyok" - mondta a 29 esztendős versenyző, aki a bukást követően már a holland válogatott Argentína elleni elődöntőjével volt elfoglalva, melyről folyamatosan posztolt a Twitteren, utoljára az elbukott tizenegyespárbajt követően ezt a képet osztotta meg:



 



 

Magáról a balesetről így nyilatkozott van der Garde: "Nagyon furcsa volt az egész a keresztbefújó szél miatt, mely délután felerősödött. Amikor kifelé jöttem a kanyarból, egy kicsi elkapott, majd hirtelen az ellentétes irányba kezdett fújni. Teljesen elvesztettem az uralmam az autó felett, és a külső korlátnak csapódtam, ami eltört, ezért nem indulhatott már újra a teszt."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: