DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton kicsúszott, Bianchi átült a Ferrariba a teszten

A Brit Nagydíj futamgyőztese már az ötödik körben hibázott és elásta Mercedesét a kavicságyban a silverstone-i teszt zárónapján. A Lotuson bemutatkoztak a 18 colos gumik, mialatt a legjobb időt eddig Danyiil Kvjat érte el.

Eseménydúsan kezdődött a teszt második napja a brit pályán, amelyet eddig ismét elkerült a csapadék. A helyi idő szerinti 9 órás kezdésen először a Lotusra - és a Pirellire - szegeződött a legnagyobb figyelem, amint Paul Hembery büszkén ölelgette az E22-esre felhelyezett, 18 colos felnivel rendelkező kísérleti abroncsokat a fotósok hada előtt. A felni megnövelésével egyidejűleg a gumiréteg jelentősen levékonyodott a kerekeken, de azok átmérője árnyalatnyival így is nagyobb lett, mint a jelenleg használtaké. Az újítással felszerelt Lotust a tesztpilóta Charles Pic vitte el néhány körre - az első négy óra alatt egészen pontosan 14-re.

 

Ám a bemutató után hamar áthelyeződött a figyelem a pályára, ahol a hétvégi győztes Lewis Hamilton már mai 5. körében eldobta autóját a Stowe kanyarban. A Mercedes elmondása szerint semmilyen műszaki hiba nem történt, az aerodinamikai teszteket végző brit egyszerűen megcsúszott a hideg gumikon. És noha az autóját hamar visszaszállították a garázsba, az azóta sem tette tiszteletét ismét a pályán.

 



A délelőtti körözgetést máris összesen négy piros zászlós periódus szakította meg, a fenti eseten kívül Kevin Magnussen, Max Chilton és Danyiil Kvjat leállásakor. A Toro Rosso orosz pilótája egyelőre a legjobb idővel vezeti is a tabellát, majdnem egy másodperccel gyorsabban körbeérve a McLaren dánjánál.

 

Jules Bianchi különleges lehetőséget kapott ma, hiszen a Ferrari tehetségkutató programjának tagjaként ő helyettesítheti a hétvégi balesete után pihenő Kimi Raikkönent a maranellóiak autójában. A francia eddig 42 kört tett meg és a tabella 3. helyén áll.

 

A teszt állása féltávnál:

 

# Versenyző Csapat Idő Kör
1 Danyiil Kvjat Toro Rosso 1:35,544 28
2 Kevin Magnussen McLaren 1:36,463 44
3 Jules Bianchi Ferrari 1:37,195 42
4 Max Chilton Marussia 1:37,359 39
5 Daniel Juncadella Force India 1:37,708 18
6 Valtteri Bottas Williams 1:38,021 17
7 Giedo van der Garde Sauber 1:38,290 54
8 Sebastian Vettel Red Bull 1:39,915 37
9 Charles Pic Lotus 1:44,728 14
10 Lewis Hamilton Mercedes - 5
11 Julian Leal Caterham - 1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: