DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Red Bull: 2015-ben a Mercedes szintjén leszünk

Az idei év már elúszott a Red Bullnak, de ígéretük szerint nem hagyják, hogy a Mercedes a következő szezonokban is simán elsétáljon a bajnoki címekkel.

A szezon féltávjához közeledve az eddigi erőviszonyok alapján már egyértelműen látszik, hogy a Mercedes konstruktőri címszerzése csak idő kérdése, míg az egyéni trófeáról két pilótájuk, Nico Rosberg és Lewis Hamilton dönt majd. A címvédő Red Bull ezalatt legfeljebb csak a kanadaihoz hasonló elszórt lehetőségekre csaphat le, de Helmut Marko azt mondja, a Renault-val karöltve kidolgozták már annak tervét, hogyan fognak a következő évre felzárkózni a domináns németekhez.

 

Az előző hetek kritikái után úgy tűnik, megbékélt a helyzettel a Red Bull, és immár segíteni próbálja az új irányt vevő, átszervezett francia motorrészleget a nehézségek legyőzésében.

 



"Egyetértünk abban, hogy a jelenlegi motorok teljesítménye távol van a határtól, és több területen is javíthatunk még rajtuk a befagyasztott szabályok mellett is" - nyilatkozta a Red Bull tanácsadója.

 

"Hétfőn egy gyűléssel kezdtük a hetet, amelyen meghatároztuk a legfontosabb intézkedéseket, amiket a következő időszakban fogunk végrehajtani."

 

"Középtávon már messzebbre szeretnénk jutni, ami azt jelenti, hogy 2015 során felérünk a Mercedes szintjére. Mindkét fél tudja, hogy mit kell tennünk és mik a lehetőségeink."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: