DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

McLaren: Nem menesztjük Buttont

A McLaren szóvivője cáfolta a spanyol média azon feltételezését, hogy Jenson Button év végén lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a csapat.

A spanyol Marca lap arról számolt be, hogy Dennis Buttonnal közölte, szerződését nem hosszabbítják meg és a brit pilótának így más lehetőség után kell néznie.

A csapat szóvivője azonban közölte, ez a feltételezés teljesen valótlan.

A pletyka azt követően alakult ki, hogy Button és a McLaren érdekes szópárbajt vívott a héten. Dennis közölte Buttonnal a hét elején, hogy azt várja tőle, folyamatosan legyőzi csapattársát.




A brit pilóta a Brit Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: "Azt hiszem Ron talán a motivátor szerepét tölti be." Majd hozzátette, az MP4-29 nem annyira jó autó és mindenkinek keményen kell dolgoznia.

Szombaton Button várakozáson felül teljesítve a harmadik pozíciót szerezte meg a vasárnapi Brit Nagydíjra, arra a versenyre, amelyet Formula-1-es pályafutása során még soha nem nyert meg.

Vasárnap délelőtt Dennis és Button együtt nézték meg a GP2-es versenyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: