DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Maldonado végre valahára legyőzte Grosjeant

A Lotus számára a Q2-ben ért véget az időmérő edzés: Maldonado a hetedik, Grosjean a nyolcadik sorból rajtol csupán.

A venezuelai Pastor Maldonado idén mindössze másodszor jutott be a kvalifikáció második szakaszába, s először tudta csapattársát, Romain Grosjean felülmúlni az időmérő edzésen. A Q2-ből való továbbjutás viszont nem sikerült neki sem, így a Lotus ismét nem képviseltette magát a legjobb tíz közt. Végül Sergio Perez Kanadából hozott büntetésének köszönhetően 1-1 helyet előrelépve a 13. és a 15. rajthelyet szerezte meg a két versenyző.



 



 

"Azt hiszem, sokat léptünk előre tegnap óta, amikor gondjaink voltak az erőforrással" - kezdte pozitívan értékelését a Grosjeant legyőző Maldonado. "Ma kicsit jobbak voltunk, kicsit több erővel, jobb egyensúllyal. Jó volt az utolsó kör, persze nem tartunk ott, ahol szeretnénk. Reméltük, hogy itt valamivel versenyképesebbek lehetünk, ám szenvedünk az egyenesekben és az emelkedőkön. A tempónk mindenesetre ma fejlődött, megmutattuk, hogy van bennünk potenciál a hosszú etapokon, így remélhetőleg jó versenyünk lesz vasárnap."



 

Grosjean a csapattársával ellentétben inkább a tegnapról szólt pozitívan: "Nem titok, hogy szenvedünk ezen a hétvégén. A Q1-em egész jól sikerült, a Q2 viszont sokkal nehezebb volt. Nehéz hétvége ez, a tempónk alacsony üzemanyagszinttel nem az igazi, ahogy azt láthattuk is. Tegnap tele tankkal jó tempót mutattunk, szóval remélhetőleg ezt ki tudjuk majd használni a holnapi versenyen. Bizonyos, hogy az előzés trükkös lesz, mivel a végsebességünk nem épp az erősségünk idén, de keresünk majd egy jó stratégiát, vagy esetleg levágjuk a pályát valahol..." - zárta sorait tréfásan Romain Grosjean.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: