DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Horner: Mondtam, hogy a Mercedes nem fog mindent megnyerni

A Red Bullnak Kanadában sikerült megtörnie a motorgondokkal küszködő Mercedes idei dominanciáját, ehhez pedig csupán hét versenyre volt szükségük. Christian Horner azonban tudja, ez még koránt sem jelenti azt, hogy ledolgozták volna a hátrányukat hozzájuk képest.

A Mercedes autóinak tempója ugyanis Montrealban is a többiek fölé magasodott a futam első felében, és Nico Rosbergnek kis híján azzal együtt is sikerült megtartania az első helyet, hogy a hibrid rendszer meghibásodása miatt 150 lóerőt veszített az egyenesben. A Red Bullnál tisztában vannak vele, hogy ezt a győzelmet nem csak maguknak köszönhetik.

 

"Ne is próbáljuk tagadni, ezúttal is a Mercedes autói voltak a leggyorsabbak, viszont problémákba ütköztek, bármik is voltak azok. Nekünk is voltak gondterhelt hétvégéink korábban" - mondta Horner a leintést követően. "Továbbra is sok munka áll előttünk, hiszen 15 km/órával lassabbak voltunk az egyenesben a Force Indiához és a Williamshez képest. Viszont nagy motivációt jelent a Renault számára, hogy dupla dobogós helyet szereztünk az idei első győzelmünkkel együtt."

 

"Korábban újságírók megkérdezték tőlem, hogy vajon a Mercedes képes lehet-e az összes idei versenyt megnyerni. Már akkor is azt mondtam, hogy elméletileg lehetséges lenne, de minden valószínűség szerint nem fog nekik sikerülni. Folyamatosan fejlesztjük az autót, apránként dolgozzuk le a lemaradásunkat, javítjuk a motort, most pedig ott voltunk, hogy előnyünkre váltsuk a Mercedes balszerencséjét. A hátrányunk azonban továbbra is jelentős, így folytatnunk kell az intenzív fejlesztést."

 



A körülmények persze semmit nem vontak le Daniel Ricciardo érdemeiből, aki egyedüliként volt képes kihasználni a brackley-i alakulat gondjait, és három körrel a leintés előtt megelőzte Rosberget az első helyért. Ehhez kulcsfontosságú volt számára, hogy hosszas próbálkozás után túl tudott jutni Sergio Perez egyenesekben rendkívül gyors Force Indiáján, de Horner rámutatott a másik döntő pillanatra, amellyel megalapozta győzelmét.

 

"Seb jelezte a forgalomban autózva, hogy gondjai vannak a gumikkal, és arra kért minket, hogy gondoljuk át a stratégiáját. Ezért megpróbálkoztunk vele az elévágással, és kihívtuk őt, hátha ezzel tiszta pályára jön vissza. Egy körrel később Dant is a bokszba hívtuk, de a bevezető köre annyira erős volt, hogy sikerült átugrania Sebet. A kerékcserék között csak 2 tizedmásodperc volt a különbség, így a kiváló tempójának köszönhette ezt a helyezést" - méltatta fiatal ausztrál pilótáját a címvédő istálló csapatfőnöke.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: