DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton az élen tartotta a Mercedest

Lewis Hamilton futotta a legjobb időt a Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzésén, annak ellenére is, hogy a szuperlágy gumikkal nem tudott javítani korábbi eredményén. A gyakorlást több megcsúszás is tarkította.

A pénteki borús idő után ma lényegesen magasabb volt a hőmérséklet, ami a köridőkön is megmutatkozott - legalábbis a lágy keverékű gumikon.

 

A gyakorlás legnagyobb részén ismét a Mercedes két pilótája harcolt egymással a legjobb időért, és a lágy - amely ezen a hétvégén a keményebb - abroncsokon Hamilton fél másodperccel jobb köridőre volt képes, mint Nico Rosberg.

 

Esély mutatkozott arra, hogy a gyorsabb szuperlágy gumik felhelyezésével a Mercedesek a tavalyi hétvége legjobb, 1:14,818-as köridejének közelébe kerülhetnek, ám az Ezüstnyilat két autója meglepetésre nem tudott javítani addigi idején, amelynek nem minden esetben csak a forgalom volt az oka.

 

Hamilton azonban így is megtartotta vezető helyét, bár csapattársa elé az utolsó percekben beférkőzött Felipe Massa a Williamsszel. Rosberg mögött Fernando Alonso és Daniel Ricciardo végzett, míg Sebastian Vettel csak a 10. pozícióban zárt.

 

Az edzést negyed óra után egy rövid időre le kellett állítani, amikor Esteban Gutierrez megpördült a 4-es kanyarban, autójával pedig a falhoz csapódott, komoly javítási munkát adva ezzel a csapatnak az időmérőig.

 



Ha a piros nem is, a sárga zászlós jelzés ezt követően is gyakran vendégeskedett a pályán. Látványos megcsúszást mutatott be például a célegyenes végén Kevin Magnussen, aki túl mélyen érkezett az 1-es kanyarba, így a fűre hajtva próbálta meg bevenni a 2-est, sikertelenül. Autója a füves bukótérben landolt, így a dán folytatni tudta útját.

 

Még talán ennél is hajmeresztőbb volt Marcus Ericsson megpördülése a 8-as kanyar féktávjánál, amikor bal oldalon a füvet megcsípve kicsúszott kezéből az irányítás. Hasonlóan járt néhány pillanattal később ugyanott Sergio Perez is, de mindkettőjük autója megúszta a kalandot koccanás nélkül.

 

öt perccel a leintés előtt Kamui Kobayashi is megállt a pályán, őt azonban valamilyen műszaki hiba kényszerítette erre, és már nem is tudott újraindulni.

 

A Kanadai Nagydíj időmérő edzése 19 órakor kezdődik.

 

A harmadik szabadedzés végeredménye:

 

# Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:15.610 -
2 Felipe Massa Williams-Mercedes 1:16.086 0.476
3 Nico Rosberg Mercedes 1:16.120 0.510
4 Fernando Alonso Ferrari 1:16.488 0.878
5 Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:16.504 0.894
6 Kimi Räikkönen Ferrari 1:16.528 0.918
7 Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:16.684 1.074
8 Daniil Kvyat STR-Renault 1:16.820 1.210
9 Jean-Eric Vergne STR-Renault 1:16.824 1.214
10 Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:16.884 1.274
11 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1:16.944 1.334
12 Kevin Magnussen McLaren-Mercedes 1:16.993 1.383
13 Romain Grosjean Lotus-Renault 1:17.121 1.511
14 Sergio Perez Force India-Mercedes 1:17.188 1.578
15 Pastor Maldonado Lotus-Renault 1:17.224 1.614
16 Jenson Button McLaren-Mercedes 1:17.360 1.750
17 Adrian Sutil Sauber-Ferrari 1:17.900 2.290
18 Jules Bianchi Marussia-Ferrari 1:18.518 2.908
19 Max Chilton Marussia-Ferrari 1:18.525 2.915
20 Marcus Ericsson Caterham-Renault 1:19.865 4.255
21 Kamui Kobayashi Caterham-Renault 1:20.227 4.617
22 Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 1:22.388 6.778

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: