DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Red Bull a Mercedes motorok újabb erőfölényére számít

A címvédő istálló nehéz hétvégére készül a Kanadai Nagydíjon, hiszen a mezőny ismét egy olyan pályára érkezett, ahol a motorerő nagy szerepet kap majd - a Red Bull Renault motorjai pedig ezen a téren nem remekelnek idén.

Az osztrák istálló a Monacóban mutatott erős tempója után kellemes érzésekkel távozhatott a Hercegségből, de Christian Horner tudja, hogy a montreali hétvégén a pálya adottságai miatt már nem számíthatnak rá, hogy megszorongathatják a Mercedest.

 

"A montreali verseny nagy kihívás elé állít minket, kíváncsian várom, hogyan teljesítünk majd. A Renault keményen dolgozik a színfalak mögött, és Monacóban már sokkal közelebb voltunk. Az volt az első alkalom, amikor igazán versenybe szállhattunk a Mercedesszel. Daniel tempója kiváló volt, a verseny utolsó harmadában ő diktálta a legjobb tempót, ami nagy önbizalommal tölt el minket" - elevenítette fel Horner a monacói futam utolsó köreit, ahol Lewis Hamilton a látásával adódott gondok miatt kis híján Ricciardo áldozatává vált.

 



"Ám az egyik szélsőségből a másikba érkeztünk. Míg Monacóban minden az autó kezelhetőségéről szól, addig a következő versenyen a csúcssebesség lesz a középpontban. Mindennek a fényében érdekes lesz látni, itt hogyan boldogulunk majd a Mercedes motorral szerelt autók ellen."

 

A Red Bull a hagyományokat tekintve sem rendelkezik túl jó emlékekkel a pályáról, az előző években is az egyik leggyengébb helyszínük volt. Sebastian Vettel ráadásul 2011-ben az utolsó körben veszítette el a vezető helyet Jenson Buttonnel szemben, és csak tavaly sikerült megszereznie az ottani első győzelmet az istálló számára.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: