DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bianchi: A Sauber legyőzése még nehéz feladat

A Monacói Nagydíjat követően nagyobb figyelem szegeződött Jules Bianchira, mint talán egész pályafutása során valaha. A francia megszerezte a Marussia első pontjait, ám arra egyelőre nem lát nagy esélyt, hogy a csapat megőrizheti a 9. helyet a bajnokságban a szezon végéig.

Bianchi a számos kiesésnek és hibátlan vezetésének köszönhetően a 8. helyen ért célba Monte-Carlo utcáin, bár a leintés után egy helyet veszített egy öt másodperces büntetés miatt. A 24 éves pilóta azt mondja, az elmúlt hét során sikerült megemésztenie ezt az apró, de a csapat számára mégis jelentős sikert.



 

"Meglátogattam a srácokat a gyárban, hiszen nem mindenki lehetett ott a pályán. Jó érzés volt, hogy mindegyikükkel beszélhettem" - mondta a SkySportsnak.



 

"A versenyen éreztem, hogy jól állnak a dolgok. Amikor megelőztem Kobayashit a 12. helyért, már akkor is volt okunk az örömre. Aztán hirtelen a 10. helyen találtam magam, aminek igazán örültünk, ám akkor már tudtuk, hogy még egy büntetéssel is számolnunk kell, ami csak további nyomást jelentett."



 

"Úgy számoltuk, hogy a 11. leszek, de aztán megláttam Raikkönent és Magnussent a pálya szélén. Ekkor persze még mindig célba kellett érnem, szóval végig koncentráltam."



 



 

A Marussia így jelenleg két ponttal rendelkezik, amellyel a bajnokságban nem csak a Caterhamet, de a pontot még szintén nem szerző Saubert is megelőzik. Bianchi szerint azonban az egyelőre nehéz feladatnak tűnik a csapat számára, hogy a szezon végéig maguk mögött tartsák a svájciakat, főleg úgy, hogy ők maguk nem számíthatnak további biztos pontszerzésekre.



 

"Ehhez még kicsit gyorsabbnak kellene lennünk" - mondta a hinwiliek legyőzéséről. "A Sauber jelenleg egy kicsit gyorsabb nálunk, még rengeteg versenyünk van hátra, és tudjuk, hogy normál esetben nem tudunk a pontokért harcolni. Még mindig némi szerencsére van ehhez szükségünk, de éppen azért küzdünk továbbra is keményen, hogy minden versenyen meglegyen erre az esélyünk."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: