DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Maldonado az élen a második tesztnap felénél

Még csak négy óra telt el a második barcelonai tesztnapból, de máris bőven van miről beszámolni: bemutatkozott, majd hamar le is került az autóról a Mercedes hangerősítője, pályára lépett Susie Wolff, Sebastian Vettel napja pedig döcögősen indult.

A tegnapinál sokkal barátságosabb körülmények fogadták a mezőnyt Barcelonában, hiszen ezúttal teljesen száraz pályán teljesíthetik programjukat a pilóták. Az állandó versenyzők mellet ismét lehetőséget kapott néhány új arc is: először ülhetett autóba hivatalos F1-es teszten a Williamsszel Susie Wolff, a McLarennel pedig Stoffel Vandoorne, utóbbi a szuperlicensz megszerzésének céljával. Mellettük a Force India vetette még be tesztpilótáját, Daniel Juncadellát.

 

Ezúttal már csak tíz autó körözött, hiszen a Caterhamnél bejelentették, Kamui Kobayashi tegnapi balesetekor az autó annyira megsérült, hogy ma már jobbnak látták, ha nem lépnek pályára, és inkább Monacóra fordítják figyelmüket.

 

Noha egy ritkaságnak számító nő is volt a mezőnyben, a legnagyobb érdeklődés ma reggel mégis a Mercedest övezte, amely csapat egy kísérleti, tölcsérszerű kipufogócsövet helyezett fel autójára, a motorhang felerősítésével próbálkozva. Az első helyszíni vélemények szerint nem dübörgött tőle sokkal hangosabban a Mercedes erőforrás, és egyórányi tesztelés után le is szerelték azt az autóról, de ez nem jelenti azt, hogy többé már nem fogunk hallani a vitatott kinézetű és hatékonyságú elemről.

 



A legjobb köridőt az első négy óra alatt Pastor Maldonado futotta a Lotusszal, a legtöbbet, 72-t pedig Vandoorne tette meg. A bokszból csak későn kihajtó Sebastian Vettel azonban még csak 13 körig jutott. Ma egyébként a McLaren és a Force India van sorban a Pirelli gumitesztjének elvégzésével.

 

Négyszer kellett eddig leállítani a körözést a pályán megálló autók miatt. Kétszer Danyiil Kvjat, egyszer pedig Juncadella munkáját szakította félbe vélhetően műszaki hiba, Susie Wolff pedig a Williams jelentése szerint a 10-es kanyarban pördült meg egy alkalommal.

 

A teszt az ebédszünet után, 14 órakor folytatódik, és ma is 18 órakor ér véget.

 

A félidei állás:

 

# Versenyző Csapat  Idő Kör
1. Pastor Maldonado Lotus-Renault 1:26.331 49
2. Kimi Raikkonen Ferrari-Ferrari 1:27.210 43
3. Nico Rosberg Mercedes-Mercedes 1:27.411 55
4. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 1:28.844 32
5. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault 1:29.017 18
6. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:29.027 13
7. Jules Bianchi Marussia-Ferrari 1:29.404  47
8. Susie Wolff Williams-Mercedes 1:29.541 27
9. Stoffel Vandoorne McLaren-Mercedes 1:30.168 72
10. Daniel Juncadella Force India-Mercedes 1:31.737  20

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: