DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Kínai statisztikák - a 15. húsvéti verseny

Lewis Hamilton önmaga számára ért el különleges sikert a Kínai Nagydíjon, a Mercedes viszont a Formula-1 történelmében hagyott mély nyomot egyedülálló szezonkezdetével. Mindezt egy húsvét vasárnapján rendezett futamon, amiből az elmúlt 30 évben 15 is volt.

Lewis Hamilton először tudott zsinórban három futamot megnyerni. Korábbi sikereihez képest meglehetősen későn érkezett számára ez az eredmény: hazájából minden világbajnoknak összejött ez a mesterhármas karrierje során. 25. futamgyőzelmével pedig beérte az örökranglistán Jim Clarkot és főnökét, Niki Laudát.

 

Hamilton túllépett 1500. élen töltött körén, amivel a 11. helyen áll az örökranglistán.

 

A brit a szezon első négy versenyéből hármat megnyert, de ennek ellenére sem ő vezeti a pontversenyt. Ilyenre korábban még sosem volt példa - ez részben a jelenlegi pontrendszer miatt jöhetett létre, másrészt pedig a szélsőséges eredmények miatt, hiszen ő egyszer kiesett, Rosberg pedig mindig ott volt mögötte a második helyen.

 

A Mercedes nyolcadik kettős győzelmét aratta, ezzel olyan legendás csapatokat ért be, mint a Lotus, a Brabham és a Tyrrell. Ez a nyolc ugyan nem tűnik soknak, de így is már csak a Ferrari, a McLaren, a Williams és a Red Bull szerzett náluk több kettős sikert az F1 története során.

 



A német márka viszont olyan domináns szezonkezdettel büszkélkedhet, amelyet egyetlen másik csapat sem ért még el soha. Az első négy futam mindegyikét megnyerték, minden pole-t és leggyorsabb kört begyűjtöttek, emellett pedig egyetlen körre sem adták át a vezetést riválisaiknak. Az már csak hab a tortán, hogy egy híján mindenhol kettős győzelmet is arattak. Még olyan korábbi domináns autók sem voltak képesek ilyen szériára, mint az 1988-as McLaren, az 1992-es Williams vagy a 2004-es Ferrari.

 

Éppen a tíz évvel ezelőtti Ferrari tudott legutóbb három egymást követő futamon is kettős győzelmet szerezni. Michael Schumacher és Rubens Barrichello az Európa, a Kanadai és az USA Nagydíjon. Ezt a szériát ismételte meg most a Mercedes.

 

Lewis Hamilton, Nico Rosberg és Fernando Alonso korábban csak egyszer álltak együtt a dobogón: a sokat vitatott 2008-as Szingapúri Nagydíjon, 101 versennyel ezelőtt.

 

Alonso eddig száz százalékos a Kínai Nagydíjakon, hiszen mind a 11 ottani futamon célba ért, és az összes kört befejezte eddig. Jenson Button szintén soha nem esett még ki a pályán, ám ő kétszer is kört kapott - köztük a mostani versenyen is.

 

Kimi Raikköennel először fordult elő, hogy a sanghaji időmérőn nem tudta legyőzni a csapattársát. A finn emellett egyik legrosszabb szezonkezdetét is teljesíti, hiszen korábban csak 2004-ben történt meg, hogy az első négy futam egyikén sem tudott a legjobb hat között célba érni.

 

Adrian Sutil zsinórban harmadik futamát nem tudta befejezni. Ilyen rossz sorozata 2008 óta nem volt.

 

A Lotusnak az első négy futam alatt egy 11. helyezés a legjobb eredménye. Az enstone-i csapat múltjában kutakodva azt láthatjuk, hogy első megtestesülésük, a Toleman 1985-ös szezonja óta nem kezdték ilyen rosszul az évet.

 

Az idei négy időmérőből háromba is beleszólt az eső, vasárnap viszont mindig száraz maradt az idő. Különös tendencia, hogy a 2013-as szezon kezdete óta 9 időmérőn is szükség volt az esőgumikra, viszont ez idő alatt csak egyetlen verseny, a tavalyi Maláj Nagydíj zajlott részben vizes pályán.

 

Noha a mezőny a futam teljes távját megtette, hivatalosan mégis két körrel rövidebb volt a verseny a kelleténél, mivel tévesen egy körrel előbb intették le. Nem először történt már ilyen hiba: az 1985-ös Brit Nagydíjon szintén egy körrel korábban került elő a kockás zászló.

 

15. alkalommal rendeztek versenyt a katolikus húsvét napján. Sokáig kerülték, hogy az F1 ütközzön ezzel az ünneppel, de 1985 óta rendre előfordul ilyen átfedés. A legtöbb húsvéti versenyt Brazíliában rendezték, összesen ötöt. A Maláj Nagydíjra is esett már három, de Kínában most volt ilyen először.

 

A legtöbb húsvétkor szerzett győzelemmel - nem meglepő - Michael Schumacher rendelkezik. Ő háromszor állhatott a dobogó tetején ezen a napon: 1998-ban Buenos Airesben, 2002-ben Interlagosban és 2003-ban Imolában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: