DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Red Bull: Nincs feszültség Vettellel

A Red Bull szerint alaptalanok azok a hírek, miszerint feszültség alakult volna ki a csapat és Sebastian Vettel között, miután a Red Bull négyszeres bajnoka a Kínai Nagydíjon úgy tűnt, hogy visszautasítja a csapat utasításának való engedelmeskedést.

A futamon a Red Bull azt akarta, hogy Vettel engedje el a csapattársát, Daniel Ricciardot, aki frissebb abroncsokon és a verseny akkori állása idején még más stratégián volt, mint Vettel. Eredetileg a Red Bull mindkét pilótájánál két kerékcserét terveztek, Vettel magasabb gumikopása azonban azt jelentette, hogy a futam ezen szakaszában a csapat még annak a lehetőségét mérlegelte, hogy átállítsák e Vettelt három kerékcserére. Vettel a csapattól meg is kérdezte Ricciardo stratégiáját, majd csak annyit mondott, hogy balszerencse, de ezt követően elsőre nem volt hajlandó elengedni Ricciardót, amikor az ausztrál utolérte őt. A csapat vezetője, Christian Horner azonban semmi problémát sem látott a történésekben, és szerinte egyébként is egy olyan versenyképes pilóta, mint Vettel számára nem könnyű elsőre megadnia magát.



 

"Vettel egy autóversenyző" - nyilatkozta Horner. "Mi azért alkalmazzuk ezeket a fiúkat, mert ég bennük a harci szellem. Sebastian nem nyert volna négy világbajnoki címet, ha nem egy versenyző lenne. És természetesen kérdéseket fog feltenni, hogy megértse a helyzetet, de ahogy megértette az okokat ő azonnal félrehúzódott."



 



 

Horner szerint ez az apró késlekedés nem rabolt túl sok időt el a futam végén Fernando Alonsót üldöző Ricciardótól sem. "Nem hiszem. Úgy gondolom, hogy talán 1 másodperccel lehetett volna előrébb, így Vettel helyesen cselekedett, hogy elengedte a csapattársát. Fernandót elkapni pedig egy dolog, de a végsebesség különbség, amivel az 1 kilométernél is hosszabb egyenesben szembesültünk itt az előzést nagyon nehézzé tette volna."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: