DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Két kerékcserét jósol a Pirelli

Az idei évben harmadik alkalommal az időmérő edzést esős körülmények között tartották. Az első tízbe került pilóta a leggyorsabb körét a Pirelli Cinturato intermediate abroncsán érte el, ez az egyetlen keverék, amely nem változott a tavalyi évhez képest.

A Pirelli szakértői szerint a mai esős időmérő edzés után változó stratégia alakulhat ki a versenyen, de az előrejelzések szerint holnap 50 százaléka van az eső megérkezésének.

Azonban, ha a körülmények szárazak maradnak, akkor az 56 körös verseny során a következő stratégia lehet a kifizetődő: rajt a lágy keveréken, váltás ismét a lágyra a 14. körben, majd a 28. körtől a közepes keverék használata.

Egy alternatív stratégia lehet a két kerékcserében: rajt a lágy keveréken, majd a 12. körtől a közepes keverék használata, végül a 34. körben ismét a közepes keverék felhasználása.

A mai időmérő edzésen tapasztalt gumikopásról a Pirelli Motorsport igazgatója, Paul Hembery elmondta: "Az intermediate abroncs teljesítményét, amelynek vízkiszorítása végsebességen körülbelül 25 liter/másodperc, a Williams pilótája, Valtteri Bottas mutatta meg, aki 316 kilométer/órás seességet ért el esős időben. 1:56-nál volt az átmenet az esős és az intermediate abroncs között, amely mutatja, milyen munkát végeztünk az esős abroncsokkal a tél folyamán, a teljesítmény közelebb került az intermediate abroncséhoz. Nem könnyű körülmények ezek, a pálya mindig nagyon megterhelő a gumik szmára, de a gumikopás alacsoyn volt: valójában említést sem érdemel a hátsó abroncsok esetében és az elsők is alig koptak, mindez csapattól függő volt."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: