DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Grosjean jobb rajtpozícióban reménykedett

A Lotus csapat francia pilótája, Romain Grosjean szerint az E22-es versenyautójukkal jelentős előrelépést értek el a Kínai Nagydíjon, ezért ő jobb rajtpozícióban reménykedett, mint a végül megszerzett 10. helynél.

A Lotus az idei szezonban Grosjeannak köszönhetően először tudott bejutni az időmérő edzés utolsó Q3-as szakaszába, ott azonban végül csak a 10. hely megszerzésére futotta a Lotus és Grosjean erejéből. Grosjean azt követően el is ismerte, hogy egy kicsit csalódott azt követően, hogy az utolsó szabadedzésen még a 3. helyet tudta megszerezni.





"Jelentős előrelépést tettünk ezen a hétvégén" - nyilatkozta Grosjean. "A dolgok azonban jobban mentek reggel, mint az időmérő edzésen délután, ezért talán egy kicsit magasabb helyezésben reménykedtünk. Nem tudom, hogy miért nem éreztük azt a nagyobb teljesítményt délután, mint a harmadik szabadedzésen. Szenvedtem az abroncsokkal, és a körülmények is egy kicsit megváltoztak reggelihez képest. Jó versenyben reménykedek holnap és remélhetőleg bent tudunk maradni a legjobb 10-ben."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: