DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

öt évvel ezelőtt nyert először a Red Bull

Az elmúlt szezonokban annyira megszokottá vált a domináns Red Bull Racing képe, hogy könnyű elfelejteni, a csapat a 2009-es Kínai Nagydíjon aratta első futamgyőzelmét.

A Red Bull idén teljesíti tizedik idényét a királykategóriában. 2005-ben a Jaguar utódjaként mutatkoztak be, az első négy szezonban azonban csupán három alkalommal állhatott a dobogóra David Coulthard és Mark Webber. Coulthard 2008 végén bejelentette visszavonulását, a helyére pedig Sebastian Vettel érkezett, a Red Bull utánpótlásprogramjának terméke, aki az előző szezonban történelmet írt azzal, hogy az esős Olasz Nagydíjon a legfiatalabb futamgyőztessé vált. Ezzel együtt az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Toro Rosso, a Red Bull-birodalom második csapata előbb szerzett futamgyőzelmet, mint a nagycsapat.

 

Ahhoz azonban, hogy Vettel nagy dolgokat hajtson végre az első számú istállónál, egy győzelemre képes autóra volt szükség. 2009-ben, akárcsak idén, radikális szabályváltoztatások alapján kellett az autókat újratervezni, többek között ekkor mutatkozott be a KERS. Az előző év legjobbjai, a Ferrari és McLaren szenvedtek, a figyelem középpontjába pedig a Brawn GP került, amely a semmiből bukkant elő a mezőny legjobb autójával. Pedig a Red Bull konstrukciója is ígéretesnek bizonyult: Sebastian Vettel a két Brawn-Mercedes mögül indult a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, három körrel a leintés vége előtt pedig a második helyért küzdött Robert Kubicával, amikor a két versenyző összeütközött, és mindketten kiestek.

 



A harmadik helyszínre, Sanghajba a mezőny úgy érkezett meg, hogy Jenson Button és a Brawn érinthetetlennek bizonyult az első két futamon. Vettel és Webber a szabadedzéseken is technikai gondokkal küzdöttek, ennek ellenére az időmérő a Red Bullokról szólt. Vettel azzal a módszerrel szerezte meg a csapat első pole pozícióját, amellyel később hírhedtté vált - mindössze egyetlen gyors kört teljesített az időmérő utolsó szakaszában, az viszont a leggyorsabb volt. Mark Webber a harmadik rajtkockát kaparintotta meg, csak Fernando Alonso Renault-ja ékelődött be közéjük.

 

A március 19-i verseny nagyon sok hasonlóságot mutatott az előző évi olasz futammal: olyan nagy esőben indult, hogy valódi rajt helyett a teljes mezőny a biztonsági autó mögött teljesítette első köreit - ez pedig megkönnyítette Vettel dolgát, akinek győzelme csak egyszer került veszélybe: egy másik biztonsági periódus alatt Toro Rossós utódja, Sebastian Buemi kis híján kiütötte őt. Vettel a Toro Rosso első győzelme után megszerezte a Red Bull első diadalát is.

 

Az első ráadásul rögtön egy-kettes siker is volt, Mark Webber sokkal küzdelmesebb versenyt futott Jenson Button ellen, de végül kényelmes előnyben ért célba 1 óra és 57 perc után - a mai napig ez volt a leghosszabb Kínai Nagydíj. A Red Bull első diadala megzavarta a szervezőket is, akik tévedésből a brit himnuszt játszották le az osztrák helyett.

 

Vettel sikere Jenson Button elképesztő sorozatán ejtett foltot: a brit a szezon első hét versenyéből hatot megnyert. Az év második felében aztán a Brawn visszaesett, a Red Bull vált az első erővé, Vettel és Webber öt további futamgyőzelmet szereztek. Sebastian Vettel bajnoki második pozícióban zárta az idényt. öt év telt el, a Red Bull pedig azóta 47 győzelemnél jár - ugyanezen időszak alatt a második legsikeresebb csapat, a McLaren 20 elsőséget gyűjtött. A 47 sikerből 38 Vettel nevéhez fűződik, aki négy egyéni és négy konstruktőri bajnoksághoz segítette hozzá az istállót.

 

2014-ben, ahogy 2009-ben, radikális szabályváltoztatások érkeztek a Forma-1-be, amelyekre épp a Brawn utódja, a Mercedes tudott legjobban reagálni. Eleinte úgy tűnt, hogy a Red Bull csak a hátsó pontszerző helyekre lehet esélyes, azonban egyre tisztábban látható, az erősorrend második helyét foglalják el, és ha Kínában nem is, esélyesek lehetnek arra, hogy ők törjék meg a Mercedes dominanciáját.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: