DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A csapatok pesszimisták a motorhang javítását illetően

Nem sokat lehet tenni a hang növelése érdekében, ennek okai pedig éppen az idei évre bevezetett hibrid technológia és az üzemanyag-mennyiségre vonatkozó korlátozások - állítják az F1-es motorokért felelős szakemberek.

A pénteki sajtótájékoztatón Kínában a Mercedest és a Renault-t a hajtásláncokkal foglalkozó mérnökök képviselték, így nem meglepő, hogy hamar a motorhang javításának lehetőségeire terelődött a szó, ami az elmúlt hetek egyik legnépszerűbb témájává vált a paddockban.

 

"A halkabb motorok elsőszámú előidézője a turbina, amelynek hangtompító hatása van" - ütött meg pesszimista hangvételt a Mercedes hajtásláncáért felelős igazgató, Andy Cowell. "És az új technológiának az egyik kulcseleme éppen az, hogy újrahasznosítsuk azt az energiát, ami egyébként a kipufogócsövön távozna. De talán a kipufogóval tehetnénk valamit annak érdekében, hogy javítsunk a hangon."



Cowell hozzátette, az sem segítene a helyzeten, ha a jelenlegi 12 000-es maximális fordulatszámot 15 000-re növelnék, hiszen a mostani határértéket sem tudják elérni a motorok.

 

"Ennek fő oka az üzemanyagáramlás szabályozása. 10 500-as fordulatnál már elérjük a 100 kg/óra értéket, amit nem léphetünk túl. Emellett ha nagyobb fordulaton működtetnénk a motorokat, az nagyobb súrlódást is eredményezne. A súrlódás pedig a motor ellensége, hiszen nagyobb hűtést igényel, ami pedig aerodinamikai hátrányokkal jár. Senki nem akar 10 500 fordulat alá menni, de fölé sem, hiszen ezáltal túl nagy hőt generálunk."

 

Eközben a Renault-t képviselő Rob White elárulta, még a pénteki nap során kezdetét veszi majd egy csapattalálkozó, amelyen a hang növelésének lehetőségeit vitatják majd meg.

 

"Az alkalmazott technológia miatt rendkívül korlátozottak a lehetőségeink a motorok hangjának megváltoztatása. Ezért reálisan kell hozzáállnunk a témához. Andy említette a kipufogó megváltoztatását, ezen a téren mindenképpen érdemes körülnéznünk" - figyelmeztetett White.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: