DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Győztes romok - March 711 (1971)

Megijesztettek a 2014-es orrok? Pedig azok semmik a March 711-eséhez képest"Stuart Codling cikke.

Néhány csapatnak évekbe telt felépítenie az üzletét, a March Engineering azonban a semmiből egy év alatt különböző bajnokságokat szolgált ki. A March 1969-ben vágott bele az üzletbe, de 1970-ben már a Formula-3-ban, a Formula-2-ben és a Formula-1-ben is lázasan tevékenykedtek.

A csapat neve az alapítók kezdőbetűiből állt össze: May Mosley, Alan Rees, Graham Coaker és Robin Herd, és mindnek volt valami különlegessége. Mosley ügyvéd volt és elsősorban kereskedelmi üzletekre specializálódott, Rees korábban versenyistállókat menedzselt, Coaker cégek átvilágításával foglalkozott, a McLaren korábbi tervezője Herd pedig versenyautók tervezésével foglalkozott. Ők négyen Bernie Ecclestone hívószavára abból a célból jöttek össze, hogy Jochen Rindt körré tervezzenek egy autót és egy csapatot, Rindt azonban végül még is maradt a Lotusnál, míg Ecclestone úgy döntött, hogy az új formáció helyett inkább megveszi a Brabham istállót.

A March első F1-es autója a 701-es azonban igencsak rövid idő alatt még is megszületett, az eredmény viszont igencsak vegyes lett. Jackie Stewart 1970-ben az autóval megszerezte a pole pozíciót a szezonnyitó Dél-Afrikai Nagydíjon, majd a második futamon Spanyolországban győzni is tudott. Stewart azonban sohasem szerette a 701-est, a többi autó, főleg a Lotus 72-ese pedig végül gyorsabbnak is bizonyult a 701-esnél.





Herd ezért 1971-ben egy igencsak merész koncepcióval állt elő, és a Lotustól elcsábított kulcsemberrel Geoff Ferrisszel és Frank Costinnal valami könnyebb és tömörebb dolgot akartak alkotni. Costin úgy hitte, hogy ha sikerül jelentősen csökkentenie az autó légellenállását, akkor az azonos lesz vagy 20 lóerőnyi plusz teljesítménnyel. Mivel azonban nem volt pénzük a szélcsatornás tesztekre, így leginkább a szemmértékre hagyatkoztak a tervezésben. Costin egy karcsú fürdőkád alakot rajzolt, amihez egy alacsony első részt tervezett, az egyedi egy elemből álló első légterelőt pedig egy kis oszlopon jó magasan a tiszta levegőbe az autó orrára helyezte fel. Herdnek és Ferrisnek más merész ötlete is voltak, így például a féktárcsákat a karcsú karosszériában helyezték el, hogy így csökkentsék a rugózatlan tömeget és javítsák a légáramlatokat az oldalra helyezett hűtők irányába.

A 711-esen így szép számmal akadtak váratlan nehézségek. Costin néhány szabályt igencsak szó szerint értelmezett, így teljesen beburkolta a motort, ami csak egy beömlőn át jutott levegőhöz. A többi csapat azonban hatalmas légbeömlőkkel futott a nagyobb hatékonyság érdekében, így végül a Marchnak is alkalmazkodnia kellett. A hűtők csomagolása szintén trükkösnek bizonyult a 711-esen, majd amikor a csapat úgy találta, hogy az autó semmivel sem lassabb a motor körüli karosszéria elemek nélkül végül el is hagyták azt.



A March azonban gyakorlatilag csődbe ment 1971-ben és csak Mosley okos szerződései hoztak némi pénz- az Alfa Romeo olcsóbban adta a motorjait, és még vagy 20 000 font támogatást is adott a csapatnak, míg az újonc Niki Lauda 35 000 fontot hozott azért, hogy bemutatkozhasson az F1-ben. A filléres alapon versenyző 711-essel azonban végül Ronnie Peterson úgy szerezte meg az egyéni bajnokság második helyét, hogy egyetlen egy futamgyőzelemre sem volt képes a szezonban, bár az igencsak szoros befutót hozó Olasz Nagydíjon csak centikkel maradt le arról.

Technikai specifikáció - March 711
Karosszéria: Alumínium monocoque
Felfüggesztés: Független, kettős keresztlengőkaros
Motor: V8
Lökettérfogat: 2993 köbcentiméter (Ford DFV)
2998 köbcentiméter (Alfa Romeo)
Teljesítmény: 450 lóerő (Ford DFV)
440 lóerő (Alfa Romeo)
Maximális fordulatszám: 9800 (Alfa Romeo)
9500 (Ford DFV)
Sebességváltó: 5 sebességes kézi
Tömeg: 565 kg (Ford DFV)
580 kg (Alfa Romeo)
Tengelytáv: 2438 milliméter
Gumiabroncs: Firestone, Goodyear
Pilóták: Ronnie Peterson, Niki Lauda, Carlos Pace

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: