DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Button szerint a McLaren erősebb, mint amilyennek látszik

Az erős szezonnyitó után kissé beleszürkült a mezőnybe a McLaren, de Jenson Button a két gyengébb futam után sem lát semmilyen hasonlóságot az idei és a tavalyi szezon között. Elmondása szerint az idei helyzetük bizonyos szempontból még a 2012-esnél is jobb.

Az Ausztrál Nagydíj - jelenlegi állás szerint - kettős McLaren dobogóval zárult, aminek köszönhetően a csapat gyorsan feledtetni tudta a 2013-as emlékeket, hiszen tavaly egyetlen egyszer sem tudtak az első három között végezni. A maláj és a bahreini futam már nem a várakozások szerint alakult a wokingiak számára, sőt, legutóbb kettős kiesést jegyeztek, de Button szerint szó sincs visszaesésről.

 

"Sokkal jobban átlátjuk az autó aerodinamikáját és leszorítóerejét, mint tavaly. A szélcsatornában és a pályán tapasztalt adatok közötti korreláció pedig szintén nagyon jó, talán még a 2012-es helyzetnél is biztatóbb, hiszen tényleg minden működik" - utalt a brit a két évvel ezelőtti viszonyokra, amikor a csapat hét győzelemmel zárta a szezont.



"Leszorítóerő terén ugyan van egy kis lemaradásunk, de legalább most tudjuk, hogy jó autónk van, és nem félünk rajta változtatni, míg tavaly nem tudhattuk, hogyan reagál majd egyes módosításokra. Erős helyzetben vagyunk, de nagyon oda kell tennünk magunkat, ha esélyt akarunk adni magunknak a Mercedes befogására az első negyedévben."

 

A McLaren jelenleg a harmadik helyen áll a konstruktőri bajnokságban, egy ponttal a szintén Mercedes motorokat használó Force India mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: