DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Grosjean: Bárcsak többet tesztelhetnénk!

Romain Grosjean bosszús amiatt, hogy a Lotus még mindig a Renault hajtásláncának problémáival küzd, és ezért akkor sem tudnak komolyabb javulást elérni, amikor esélyük lenne az autó tesztelésére.

A csapat a bahreini gyakorlás során, kedden és szerdán összesen 32 kört tudott megtenni, ami szinte semmire sem volt elegendő számukra.

 

"Sajnos gondunk volt a hajtáslánccal, így nem tudtunk túl sok kört futni. Elvégeztünk némi aerodinamikai munkát, de a tervezett programunkhoz képest ez nagyon kevés volt" - mondta a francia.

 

 "Minden teszt során problémákba ütközünk, ez pedig nem segíti a helyzetünket. Szerencsére a versenyeken legalább jobban mentek a dolgaink eddig, és tudtunk némi tapasztalatot gyűjteni a teljesítményünkről. De azt kívánom, bárcsak többet tesztelhetnénk, hiszen még mindig a felzárkózás fázisában vagyunk. A számos új technológia miatt pedig még nehezebb kiküszöbölni a megbízhatósági gondokat."



Grosjean azonban a nehéz szezonkezdet ellenére is optimista marad, továbbra is bízva a csapat gyors feltámadásában.

 

 "Eddig, amikor célba értünk, csak éppen hogy lecsúsztunk a pontokról. Már csak egy kicsivel lenne szükségünk jobb teljesítményre, hogy az első tíz közé kerüljünk. Még innen is felépíthetünk magunknak egy erős szezont, és most mindenki erre koncentrál."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: