DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

A Red Bull ügye nem hasonlítható a Mercedes tesztbotrányához

A Red Bullnak semmiképpen sem lenne szabad visszaadni a Melbourne-ben elvett második helyüket, hiszen egyértelműen vétettek a szabályok ellen, véli a Force India helyettes csapatvezetője. Hozzájuk képest a Mercedes bűne a tavalyi tesztügy során már koránt sem volt ilyen kristálytiszta.

Robert Fernley arra a 2013-as esetre utalt, amikor a Spanyol Nagydíj után Mercedes a riválisok tudta nélkül Barcelonában maradt tesztelni a Pirellivel, az aktuális autót használva, ami a többi csapat szerint tilos volt. Az az ügy is bíróságra került, de a csapat végül komolyabb büntetés nélkül megúszta, csak a következő közös tesztről kaptak eltiltást.

 

"Az egy ettől teljesen eltérő eset volt" - vélekedett Fernley a crash.net-nek nyilatkozva. "Most egyértelmű szabályszegés történt, míg a gumiteszt esetében rengeteg homályos rész volt az előírásokban."



A Force India szakembere szerint éppen ezért beláthatatlan következményei lennének, ha a Red Bull győztesen sétálna ki az FIA Fellebbviteli Bíróságáról április 14-én.

 

"Nehéz megmondani, hogy mi lesz a végeredmény, mert tudjuk, hogy egy ilyen tárgyaláson bármi történhet. De szerintem a sport számára nem lenne egészséges, ha helyt adnának a fellebbezésnek, hiszen könnyen eluralkodhatna az anarchia a csapatok között. Mindig úgy működtünk, hogy elfogadtuk a technikai előírásokat, és ha most kiderül, hogy az egyik ilyen szabályt nem is kellett volna követni, az nagyon rossz irányba vezetné a Formula-1-et" - hangsúlyozta.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: