DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Mercedes: Hamilton a jövő évi abroncsokon is a leggyorsabb

A Mercedes AMG Petronas befejezte első szezon közbeni tesztjét 2014-ben a Bahrain International Circuit pályán. Lewis Hamilton ült a második tesztnapon az F1 W05 volánja mögé. Lewis legjobb ideje 1:34.136 lett a 120 kör alatt és az első helyen végzett.
A mai program a gumikra koncentrálódott, a csapat széleskörű tesztet végzett a Pirellinek a 2014-es Sportszabályoknak megfelelően. A sikeres teszt során a csapat elvégezte a tervezett tesztprogramot. Lewis helyi idő szerint 9 órakor gurult a pályára, délelőtt 50 kört teljesített. Délután további 70 kör következett és a 17:30-as leintésig dolgozott.

A Mercedes-Benz erőforrással szerelt autók ma 1472 kilométert teljesítettek.

A csapat most visszatér Brackley-be és Brixworth-ba, felkészülnek a jövő heti Kínai Nagydíjra.

Lewis Hamilton:
"Hosszú nap volt, kört kör után kellett teljesíteni a gumik kielemzése miatt, de Formula-1-es autót vezetni soha nem unalmas. Természetesen a gumiteszt miatt nem tudtunk semmit tanulni az autóról, de hasznos volt a munka a Pirelli számára és így hosszú távon nekünk is. Különböző szetteket kaptam meg és azt kellett megmondanom, milyen érzés menni velük. A terv az volt, hogy a lehető legtöbb kört teljesítsük. Az idők semmit nem jelentettek, mivel mindenki saját programjára koncentrált. Fantasztikus néhány hete volt a csapatnak, de még hosszú az út, így biztos vagyok benne, mindenki várja már, hogy hazatérhessen és a jól megérdemelt pihenőjét eltölthesse. Természetesen Kínáig nincs sok idő, így a gyárban leszek, próbálunk tovább javulni."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: