DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel nem akart ""butaságot" csinálni Ricciardo ellen

A Bahreini Nagydíj alatt a Red Bull pilótái kétszer is összetalálkoztak a pályán, de a csapatban előzetesen megbeszélt taktika ezúttal jól működött, és az sem okozott nézeteltérést Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel között, hogy a verseny végén szabadon harcolhattak egymással.

A címvédők két pilótája a gyenge időmérő, illetve büntetés miatt csak a középmezőnyből kezdhette meg a futamot, és szinte folyamatosan harcban voltak a McLaren, a Ferrari, a Force India és a Williams versenyzőivel. Kétszer egymással is összetalálkoztak, és mindkét alkalommal Ricciardo előzte meg Vettelt - először a megbeszélt stratégia miatt, másodszor viszont már nyíltsisakok küzdelemben.

 

"Tökéletes csapatmunka volt, ahogy az kellett is" - mondta a történtekről Christian Horner. "Eltérő taktikán voltak, és erről a forgatókönyvről beszéltünk is a verseny előtt, így mindketten együttműködtek a megfelelő pillanatban. Sebastian közölte is velünk, hogy a 11-es kanyarban fogja elengedni Danielt, hogy zavartalanul folytathassa útját, mialatt ő maga a lehető legkevesebb időt veszíti a félreállással. Aztán a kiállások során ismét felcserélődött közöttük a sorrend, ekkor azonban, a futam utolsó etapjában már szabadon versenyezhettek egymással."



Vettel szintén higgadtan törődött bele, hogy a leintéshez közeledve másodszor is utat kellett adnia csapattársának, amit az előző években Mark Webber ellenében talán még nehezen tudtunk volna róla elképzelni.

 

"Számomra egyértelmű volt a helyzet. Próbáltam védekezni ellene, de gyorsan mellém ért, és ekkor már nem tudtam mit tenni. Amikor a csapattárs ellen versenyzünk, nem próbálkozunk semmilyen butasággal" - nyilatkozta a végül két pozícióval Ricciardo mögött, a 6. helyen célba érő Vettel.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: