DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Vergne hibája után kapott büntetőpontokat Bianchi?

Furcsa esemény történt a Malajziai Nagydíj rajtja után a mezőny hátsó felében, amelynek résztvevői Pastor Maldonado, Jules Bianchi és Jean-Eric Vergne voltak. Egy ütközéssorozat és a nyilatkozatok alapján azt feltételezhetjük, hogy a versenybírók nem a megfelelő versenyzőnek adtak büntetést.

Az első kör 4-es kanyarjában azt láthattuk, hogy Bianchi egy elmért féktáv után nekiütközik Maldonado Lotusának, aminek következtében mindketten megpördültek, majd folytatták útjukat. A versenybírók nem sokat tétováztak, 5 másodperces stop&go büntetést szabtak ki a franciára, amit első tervezett bokszkiállása során letölthetett, ezen felül pedig 2 büntetőpontot is felírtak számára.

 

A futamot követő nyilatkozatok azonban kissé más megvilágításba helyezik a történteket, hiszen Bianchi rámutatott, tehetetlen volt az autójában az ütközés előtt.

 

"Sajnos a Maldonadóval történt ütközésről az előzmények tehetnek. Vergne eltalált hátulról és defektet okozott a bal hátsó kerekemen. Egész egyszerűen nem tudtam elkerülni Maldonadót, semmit nem tehettem" - mondta.



Vergne is beszélt az ütközésről, ráadásul magára is vállalta a felelősséget Bianchi meglökéséért.

 

"A rajt után valamiért erőt veszített az autóm, és csak azt láttam, hogy mindenki elmegy mellettem. Aztán hamarosan szendvicsben találtam magam egy Caterham és Bianchi között. Talán kicsit túl optimista voltam, amikor azt gondoltam, hogy megelőzhetem mindkettőjüket. Sajnos ez nem volt lehetséges, és így ütközés lett a vége, ami miatt megsérült az autóm első szárnya" - ismerte el.

 

A verseny közben kiszabott ítéletek ellen fellebbezésnek nincs helye, így talán örökre rejtély marad,hogy  a megfelelő pilóta kapott-e büntetést az ütközéssorozatban.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: